Index Vakbarát Hírportál

Korrupcióval gyanúsítanak egy román alkotmánybírót

2015. január 22., csütörtök 14:38

Bűnvádi eljárást indított Romániában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtökön Toni Grebla alkotmánybíró ellen. Az MTI szerint Greblát befolyással való üzérkedéssel és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásához vagy bíróság elé állításához a DNA-nak meg kell szereznie a szenátus felhatalmazását, minthogy a kormányzó Szociáldemokrata Pártban politizáló Greblát 2013-ban a szenátus választotta az alkotmánybíróság tagjává.

Toni Grebla az egyik leggazdagabb olténiai üzletember, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Ion Bircina lányának násznagya. A DNA azzal gyanúsítja az alkotmánybírót, hogy  befolyása latba vetésével segítette Bircina üzleti tevékenységét, amiért egy luxusautót és telefont kapott használatba annak egyik cégétől.

A DNA szerint Grebla valójában társtulajdonosként, cégvezetőként vett részt egy Gorj megyei struccfarm üzemeltetésében. Mivel azonban ez összeférhetetlen volt szenátori, majd alkotmánybírói státusával, ezt vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel.

A gyanú szerint Grebla már alkotmánybíróként segédkezett több Oroszországba irányuló exportszállítmány vámnyilatkozatának meghamisításában, amellyel állítólag az Európai Unió elleni orosz húsembargót játszották ki a gyanúsítottak.

A DNA csütörtökön Bircinát is előállította. Kihallgatása előtt azt mondta az újságíróknak: sosem vesztegetett meg senkit, csak "okos fiú" volt, és így "annyi pénze van, hogy nem is tudja mit kezdjen vele". Arra a kérdésre, hogy Greblanak is adott-e belőle, azt mondta: csak természetes, hogy a "családban" kisegítik egymást.

Bircina 2010-ben látványos esküvőt rendezett lányának. A lakodalomra - amelyen a későbbi alkotmánybíró násznagyként volt jelen - az örömapa három helikoptert bérelt a násznép számára, amelyek fél óráig a Csók kapuja - a híres román szobrászművész, Costantin Brancusi köztéri alkotása - felett köröztek, amíg a szertartás befejeződött.

A Grebla ellen felmerült korrupciógyanú megrendítheti a román alkotmánybíróságba vetett bizalmat. A taláros testület nem az igazságszolgáltatás része, hanem a jogszabályok felett gyakorol alkotmányossági kontrollt. Az alkotmánybíróság felett senki sem gyakorol ellenőrzést, határozatai megfellebbezhetetlenek. Az alkotmánybíróság csütörtökön közleményben reagált a testület tagja ellen indított bűnvádi eljárás hírére. A taláros testület szerint Greblat is megilleti az ártatlanság vélelme, mandátumát akkor függeszthetik fel, ha vádat emelnek ellene, vagy ha előzetes letartóztatásba helyezik, és akkor szűnik meg megbízatása, ha jogerősen elítélik. 

Rovatok