Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam hekkelte meg a Malaysia Airlines honlapját

2015. január 26., hétfő 09:59

Nagy erőfeszítéseket tesznek hétfőn az amúgy is nehéz időket élő Malaysia Airlines szakemberei a maláj légitársaság honlapjának helyreállítására, miután megtámadta azt egy hackercsapat, amely az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet támogatójának mondja magát, írja az MTI.

A honlap megváltozott, először a "404 - A gép nem található" üzenet jelent meg rajta, majd "A kiberkalifátus által meghekkelve" felirat a nemzeti légitársaság egyik Airbus A380-as szuperjumbo gépének fotójával. A böngészőben az olvasható, hogy "az ILIÁ győzni fog". Az ILIÁ az Iszlám Állam korábbi nevének, az Iraki és Levantei Iszlám Államnak a rövidítése.

A társaság hétfői közleménye szerint a cél domainneve "veszélybe került", és a felhasználókat átirányítja a hackercsoport honlapjára. A kiadott dokumentum szerint 22 órába is telhet a Malaysia Airlines honlapjának helyreállítása. (A honlap jelenleg már működik.)

Rossz év

A Malaysia Airlinest két katasztrófa is sújtotta az elmúlt évben, a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járat márciusban a fedélzetén 239 emberrel nyomtalanul eltűnt a Dél-kínai-tenger fölött. Feltételezések szerint az Indiai-óceánba csapódott a gép, de sorsáról azóta sem tudni biztosat. A cég egy másik, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát júliusban rakétatámadás érte Kelet-Ukrajna fölött, s a tragédia 298 emberéletet követelt. Ezzel a társaság egy év alatt két Boeing 777-es gépet veszített el, ami példátlan a légi közlekedés történetében.

Rovatok