Miről beszél egymás közt két frusztrált orosz hírszerző New Yorkban? Mit gondolnak a nőkről és az idióta pénzhajhászról? Hogyan csapják be a forrásaikat? Az Egyesült Államokban napokban kirobbant orosz kémügy vádiratába néztünk bele. Az ügy érdekessége, hogy az orosz titkosszolgálat által irányított egyik magyar propagandaoldal azzal fenyeget, hogy a kémbotrányt Moszkva Kelet-Európában bosszulhatja majd meg, amerikai ügynököket leplezve le. Talán éppen Magyarországon.
Szart se csináltak itt, érted. Lehet, hogy még utasításba is kapták, hogy semmit ne csináljanak, ha itt voltak tíz évet vagy mennyit...
- ezt az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) New York-i bázisán panaszolta Viktor Podobnij kollégájának, Igor Sporisevnek. 2013 tavasza volt, Sporisevet és Podobnijt ekkor már egy ideje figyelték az FBI kémelhárítói, akik az SZVR New York-i főhadiszállását is bepoloskázták. Persze erről a két orosz diplomata mit sem tudott. Podobnij azokat az illegális orosz hírszerzőket szidta Sporisevnek, akik 2010-ben buktak le és akik szerinte semmi hasznot nem hoztak Moszkvának. Annak idején világraszóló botrány volt az ügyből, az egyik lebukott hírszerző, Anna Chapman Oroszországba visszatérve ünnepelt kém és médiasztár lett.
2014 január 26-án, azaz közel egy évre rá, hogy Podobnij az illegális kémeket szidta, az amerikai szövetségi nyomozók fontos bejelentést tettek a sajtónak: több éves nyomozás után az FBI-nak sikerült lelepleznie egy New York-ban ténykedő orosz kémhálózatot. Viktor Podobnij és Igor Sporisev mellett egy New York-ban élő orosz bankár volt a kémbanda tagja.
Az, hogy 2013 tavaszán Sporisev és Podobnij így beszélt a 2010-ben lebukott kollégáikról, némiképp érthető: míg ők ketten csak mezei orosz hírszerzők voltak, addig Chapmanék az orosz kémek elitjéhez tartoztak: az illegálisokhoz. Az illegális és a hivatalos fedésben dolgozó hírszerzők között a különbség, hogy az előbbieknél még a környezetüknek sincs fogalma arról, kik is ők valójában, míg a diplomaták esetében, főleg ha oroszok, azért bőven benne van a pakliban, hogy mást is csinál a hivatalos munkáján kívül. A kémelhárítóknak ezért van nehezebb dolguk az illegálisokkal, mint a hivatalos fedésben lévő kémekkel, akikről pontosan tudják, hogy egy külföldi kormányzatnak dolgoznak.
Márpedig Podobnij és Sporisev mezei kémek voltak, az illegálisokhoz képest szürke kis hivatalnokoknak érezték magukat.
Valóban nem volt túl izgalmas az életük, legalábbis az illegális hírszerzőkhöz képest. Podobnij az orosz állandó ENSZ-képviselet attaséjaként, Sporisev pedig Oroszország New York-i kereskedelmi képviselőjeként dolgozott hivatalosan. A fedőmunkájukat persze ugyanúgy el kellett végezniük. Ez pedig azt jelentette, hogy reggel diplomaták voltak, munkaidő után pedig kémek.
Podobnij és Sporisev a valódi nevükön űzték az ipart, ami Podobnijt kifejezetten bosszantotta. Egy korábban lehallgatott beszélgetésnél például arra panaszkodott Sporisevnek, hogy ugyan sejtette, hogy "nem lesz egy James Bond film az élete", de azért ennél többet várt, például azt, hogy a központtól kap egy fals személyazonosságot:
Oké, számítottam arra, hogy nem helikopterekkel fogok repkedni, de azért a minimum az lett volna, hogy valaki más leszek.
Podobnijot bántotta, hogy a saját nevén dolgozik és még egy hamis útlevelet sem dobtak hozzá. Frusztráltságát valószínűleg csak növelte, hogy ő és társa egy, az Egyesült Államokban illegális hírszerzőként ténykedő kollégájának, Jevgenyij Burjakovnak segédkezett.
Burjakov egy New York-i orosz bankár volt, azaz csak majdnem, mert valójában a banki munkája fedőfoglalkozás volt. A munka mellett és után Burjakov dolga volt, hogy hírszerzőként Oroszországnak fontos gazdasági információkat szerezzen meg, vagy ha éppen az volt a feladat, akkor ügynököket szervezzen be az SZVR-nek. Mielőtt az Egyesült Államokba ment volna, egy, a vádiratban meg nem nevezett másik országban dolgozott bankárként, és a fedésére jellemző, hogy az akkori (orosz) főnöke sem tudta róla, ki is ő valójában.
Az Egyesült Államokban Burjakov pénzügyi cégeknél és New York-i egyetemeken vadászott olyan fiatalokra - köztük orosz származású amerikaiakra -, akikben potenciális informátorokat látott. Vagy ahogy a vádiratban szerepel, potenciális hírszerzői forrásokat.
A kiszemeltek közül sok volt a nő, igaz, a női jelöltek használhatóságáról Sporisevnek sajátos szakmai meglátásai voltak. Egyszer például azt fejtegette Podobnijnak, hogy a nők csak ritkán "használhatók", és akkor is csak azután, hogy közel engedték magukhoz a hírszerzőket. És ahhoz, hogy közel kerülj hozzájuk - magyarázta Podobnij -, "vagy meg kell basznod őket, vagy kell valami más fogódzót találnod, hogy annyira befolyásolni tudd őket, hogy teljesítsék a kéréseket".
De a férfiakkal sem volt mindig könnyű dolguk. Egy másik lehallgatott beszélgetés során Podobnij így beszélt az egyik amerikai forrásáról:
Elnézést kért, amiért nem válaszolt, de Moszkvába ment és elfelejtette megnézni a postaládát, de szeretne találkozni velem, ha visszajött. Azt hiszem ez egy idióta és elfelejti, hogy én ki vagyok. Ráadásul oroszul ír nekem, hogy gyakorolja a nyelvet. Gyakrabban repül Moszkvába, mint én. Rákattant a Gazpromra, azt hiszi, ha lesz egy projektjük, akkor azzal felemelkedhet. Ki tudja. De az egyértelmű, hogy egy csomó pénzt akar keresni...
A forrásnak Podobnij ígért fűt-fát, zsíros orosz szerződést, de Sporisevnek kendőzetlenül elárulta, hogy csak ki akarja használni az illetőt, amihez szüksége van a kollégája segítségére. Podobnij ugyanis azt a mesét adta be a forrásának, hogy tető alá hoz neki egy üzletet, Sporisevnek pedig az lesz a szerepe, hogy a szerződést aláírja. Podobnij erről így beszélt:
A csalás egy hírszerzési módszer, hogyan máshogy működne egy külföldivel? Ígérsz egy szívességet egy szívességért cserébe. Megkapod tőle a kért dokumentumokat, aztán megmondod neki, hogy bassza meg magát.
A vádiratból az is kiderül, hogy az "áldozattal" Podobnij egy 2013 januári energetikai szimpóziumon találkozott New Yorkban, névjegykártyát cseréltek, ezt követték az emailváltások és a találkozók, majd a forrás valóban adott neki energetikai témájú dokumentumokat.
Mivel Burjakov illegális hírszerzőként dolgozott, csak Podobnijen és Sporiseven keresztül tudott kommunikálni az SZVR moszkvai központjával. Rajtuk keresztül adta át a megszerzett információkat, és rajtuk keresztül kapta az utasításokat is. A két diplomata tehát szinte csak közvetített, talán ezért is érezhették úgy, hogy kémként azért ennél többre lennének hivatottak.
Velük ellentétben Burjakov az SZVR New York-i központjába be sem tehette a lábát, illegális hírszerzőként ügyelnie kellett arra, hogy Podobnijékkal szigorúan konspiráltan érintkezzen. Ez persze néha kevésbé volt konspirált, az FBI több olyan telefonbeszélgetést is lefülelt, ami Burjakov és Sporisev között zajlott.
Sőt, a telefonbeszélgetéseknek szerepük is volt, merthogy a titkos találkozók előtt Sporisev és Burjakov rendszerint rácsörögtek egymásra. Ilyenkor arról beszéltek röviden, hogy valamit átadnak majd egymásnak (könyvet, jegyet, sapkát). Amikor találkoztak, akkor ugyan valóban átadtak egymásnak ezt-azt, de azt az FBI kémelhárítói is kiszúrták, hogy az adott téma szóba sem került köztük. Tehát hiába adott át ilyenkor az egyik a másiknak például egy jegyet, magáról az eseményről (az adott koncertről vagy sporteseményről) nem beszéltek. Ez is egyértelművé tetté az FBI ügynökeinek azt, hogy miről is szóltak valójában a találkozóik.
A kémek ügyeltek arra is, hogy lehetőleg a szabadban találkozzanak, így nehezítve a kémelhárítás dolgát, szabadtérben ugyanis jóval nehezebb lehallgatni egy beszélgetést, mint például egy irodában.
Burjakovék az informátorok beszervezésén kívül mindennel foglalkoztak, amivel a moszkvai SZVR-központ megbízta őket. Az FBI-nak sikerült bizonyítékokat gyűjtenie például arról, hogy Podobnijék - Burjakovval együtt - azon dolgoztak, hogy a Bombardier kanadai repülőgépgyártó közös vállalatot hozzon létre az orosz Rostec nevű céggel. (Utóbbi cég vezetője a nyolcvanas években együtt dolgozott Putyinnal a KGB-nek Drezdában.)
A Bombardier és a Rostec 2013-ban Moszkvában állapodott meg az üzletről, amit a kanadai cég dolgozóinak szakszervezete erősen ellenzett, mondván, hogy emiatt Kanadában munkahelyek szűnnének meg.
Podobnijék lehallgatott beszélgetéseiből kiderül, hogy a szakszervezetek meggyőzésére az SZVR-nél az úgynevezett aktív intézkedésekkel foglalkozó részleg volt ráállítva, ők feleltek azért, hogy a szakszervezeti ellenállást "megfordítsák" az oroszok előnyére. (Ugyanez a részleg foglalkozik például azzal is, hogy az ukrán-orosz konfliktusban az orosz propagandát magyar nyelven terjessze különböző csatornákon keresztül. Az egyik ilyen csatornája az SZVR-nek a Hídfő.net.ru nevű portál.) A Bombardierrel kötött üzlet majdnem létrejött, de végül az ukrán-orosz konfliktus keresztbe tett neki.
Sokat dolgozott Burjakov azon is, hogy minél több információt megszerezzen a New York-i tőzsdén alkalmazott számítógépes rendszerekről, főleg a tőzsdei ügyleteket lebonyolító robotokról. A programozott számítógépes kereskedéssel rövid, akár pár másodperces kötéseket is tudnak végezni a robotok, de ilyen programozott algoritmusokat használnak nagyobb pakettek vásárlásánál, eladásánál vagy feldarabolásánál is. Burjakovot minden érdekelte, ami ezzel a technológiával kapcsolatos, de ugyanígy bármire ugrott, ami például az energetikáról vagy az Oroszország elleni szankciókról szólt.
Burjakov 2014 nyarán egy FBI-informátorral ismerkedett meg, akiről azt hitte, üzletember. A vádiratban meg nem nevezett illető azt állította az orosznak, hogy kaszinót szeretne nyitni Oroszországban és ehhez kéri a bankár segítségét. Bár társának, Sporisevnek gyanús volt a projekt, és csapdára gyanakodott, Burjakov szorosabbra fűzte a viszonyt újdonsült üzletfelével. Utóbbi pedig olyan dokumentumokat adott át az orosznak, amelyekről azt állította, hogy bizalmas, kormányzati anyagok. A kaszinós projekt valójában csapda volt, az mindenesetre biztos, hogy az FBI lényegében minden részletet ismert a két férfi találkozóiról.
Az FBI 2012 márciusától 2014 szeptember közepéig tartotta állandó megfigyelés alatt Burjakovot, Sporisevet és Podobnijt. Lehallgatták a telefonjaikat, bepoloskázták azokat az irodákat, ahol dolgoztak, de még azt a kommunikációt is sikerült figyelniük, ami az SZVR New York-i bázisa és a moszkvai központ között zajlott. Pontosabban azt, amit a manhattani bázisról küldtek el a kémek Moszkvába.
Végül két év alatt gyűlt össze elég bizonyíték arra, hogy Burjakovék nemcsak kémek, de az alvó ügynökökkel ellentétben kémkednek is. Nem csoda, hogy Podobnij ki volt akadva az öt évvel ezelőtt lebukott alvó orosz ügynökökre, akik szerinte nem csináltak semmit és csak azt tudta rájuk húzni az FBI, hogy illegálisan kaptak pénzt Moszkvából. Miközben abban mind ő, mind Sporisev egyetértett, hogy a nem hagyományos kémkedés (tehát az illegális) sokkal hatékonyabb, mint a "hagyományos". Csak ugye csinálni kell.
Végül a három orosz közül csak Burjakovot vette őrizetbe az FBI, Sporisev és Podobnij elhagyta az Egyesült Államokat. Velük amúgy sem tudtak volna mit kezdeni a hatóságok, mindketten diplomáciai mentességet élveztek.
Burjakov lebukásában jelentős szerepe volt annak, hogy két hivatalos fedésben lévő hírszerző kollégájával tartotta a kapcsolatot - állapította meg a hírszerzési témákra szakosodott The XX Committee blog amerikai szerzője. Igaz, ha az illegális hírszerző nem lett volna kapcsolatban a diplomatákkal, akkor még nehezebb lett volna a moszkvai központtal kommunikálnia. A szerző szerint bár sok újságíró és kommentátor majdhogynem komédiának állítja be Burjakovék ténykedését, abban valójában semmi vicces nincsen.
A Burjakovék módszereit leleplező nyomozás azért is figyelemreméltó, mert megcáfolja azokat az érveket, amelyekkel az orosz titkosszolgálat próbálta gyengíteni a kémkedéssel meggyanúsított jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla ügyét. Miután tavaly ősszel az Index feltárta Kovács Béla és felesége múltját, az SZVR-hez szorosan kötődő Regnum nevű orosz hírportál azt fejtegette, hogy a modern titkosszolgálatok már nem személyesen tartják a kapcsolatot az ügynökeikkel, így Kovács Béla találkozói az orosz diplomatákkal nem erősítik a kémtörténetet. De azzal is érvelt a Regnum, hogy a magyar ügyészség által terjesztett konspiratív találkozók nem voltak szükségesek, hiszen Kovács az EP-tevékenysége alatt nyíltan találkozhatott orosz és más diplomatákkal.
Burjakovék példáján keresztül most a Regnum mindkét állítása megdőlni látszik. Egyrészt nem igaz, hogy a modern titkosszolgálatok már nem tartják személyesen a kapcsolatot az ügynökeikkel. Burjakovék esete is bizonyítja, hogy a kémek a könnyebben lehallgatható elektronikus kommunikáció helyett most is a titkos, konspiratív találkozókat részesítik inkább előnyben. És noha Burjakovnak - orosz bankár lévén - lehetősége lett volna, hogy nyíltan találkozzon orosz diplomatákkal, éppen a valódi munkája miatt volt szükség arra, hogy a kollégáival csak konspiratívan találkozzon.
Figyelemreméltó azt is, hogy Burjakovék kémügyét az SZVR aktív intézkedéssel foglalkozó részlege magyarországi propagandatevékenysége során is felhasználta. Az SZVR által felügyelt, most már orosz domain alatt működő Hídfő.net.ru hírportál a minap arról írt, nagyon nem tetszik nekik, hogy az Egyesült Államok nyilvánosságra hozta Burjakovék ügyét, ahelyett, hogy ezt diszkréten kezelte volna, ahogy ez ilyenkor szerintük szokás.
A Hídfő idézte az orosz exkémet és médiasztárt, Anna Chapmant is, aki a Szputnyik hírügynökségnek azt mondta: "Soha nem tettem kommentárokat a kémbotrányokra vonatkozóan. Ez nem szokás, és nem etikus eljárás." A propagandaoldal szerint Chapman "tanácsát" érdemes megfogadnia a magyaroknak és az amerikaiaknak, ellenkező esetben számíthatnak arra, hogy válaszul amerikai ügynököket lepleznek le a szerintük mindinkább nyugatellenessé váló Kelet-Európában, de főként Magyarországon.
"Ha a sajtó az orosz kémügyekből politikát csinál, ez fordított irányba is megtörténhet. Chapman nyilatkozata jelzés értékű, jobban teszik, ha komolyan veszik az elhangzottakat" - fenyegetőzött a Hídfő. (Egyébként nem igaz, hogy az oroszok korábban ne csináltak volna politikát a kémügyekből. Tavalyelőtt például a moszkvai amerikai nagykövetség harmadtitkárát kapcsolták le, őrizetbe is vette az orosz kémelhárítás, nyilvánosságot is kapott az ügy.)
Mielőtt legyintenénk a Hídfő figyelmeztetésén, nem árt tudni, hogy ugyanez a portál már okozott diplomáciai feszültséget Moszkva és Budapest között. Hozzájuk köthető az a tankügy, amely még a parlament nemzetbiztonsági bizottságán is téma volt. Bár a portál korábban a Györkös István vezette Nemzeti Arcvonalhoz tartozott, de egy jó ideje nyoma sincs a szélsőjobboldali tartalomnak, kizárólag orosz propagandát közölnek a feltehetőleg az SZVR irányítása alatt álló szerzők.