Index Vakbarát Hírportál

Terrorizmus miatt kihallgattak egy 8 éves francia kisfiút

2015. január 29., csütörtök 13:12

Kihallgattak egy 8 éves kisfiút a dél-franciaországi Nizza rendőrőrsén, amiért az iskolájában a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap elleni merénylet elkövetőit éltette - írja francia rendőrségi forrásokra hivatkozva az MTI.

A meghallgatást szerdán tartották, miután a gyermek nem volt hajlandó részt venni a január 7-i terrortámadás másnapján az áldozatok emlékére az iskolájában rendezett egyperces megemlékezésen, és azt mondta, hogy ő a terroristákkal érez együtt. A 8 éves Ahmed osztályfőnöke jelezte a megyei oktatási hivatalnak, hogy a gyermek többször is arról beszélt, hogy ő a terroristákkal szolidáris. Ezért az apját többször is behívták az iskolába.

Az ismert kontextus miatt az iskolaigazgató végül úgy döntött, jelzi a rendőrségnek, hogy mi történik az iskolában. Behívtuk a gyermeket az apjával együtt, hogy megpróbáljuk megérteni, egy 8 éves kisfiú miért beszél ilyen radikálisan

- mondta Marcel Authier nyomozó, aki szerint a gyereket az apja jelenlétében mintegy félórán keresztül hallgatták meg, majd játszani engedték. A kihallgatás során az apa többször is elnézést kért azért, amit a fia mondott, és nem tűnt úgy, hogy ő bátorítaná a gyermeket. "A gyerek láthatóan nem érti, hogy mit beszél. Nem tudjuk, hol hallotta ezeket a dolgokat" - jelezte a rendőrség.

A nyomozó szerint nem történt feljelentés, a család ügyvédje viszont azt állítja, hogy terrorizmus dicsőítésének gyanúja miatt eljárás indult. Fabienne Lewandowski a nizzai rendőrség közbiztonsági igazgatóhelyettese sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy szabályos kihallgatás keretében kerestek magyarázatot a történtekre, de szerinte ezt a helyzet megkövetelte.

Az iskola vezetői nem kívántak nyilatkozni. Ahmed ügyében a gyermekvédelmi hatóságok vizsgálatot indítottak. Az apa ellen is eljárást indult, miután megfenyegette az iskola igazgatóját, amikor az a fia viselkedéséről beszélgetett vele. A Kollektíva a franciaországi iszlamofóbia ellen nevű szervezet szerint "az eset jól illusztrálja azt a kollektív hisztériát, amely január eleje óta jellemzi Franciaországot".

Rovatok