Index Vakbarát Hírportál

Elengedték a Főgonoszt

2015. január 30., péntek 12:44

Majdnem húsz év börtön letöltése után feltételesen szabadlábra helyezik Eugene de Kock volt dél-afrikai rendőrezredest - írja az MTI. Beceneve önmagáért beszél: Főgonoszként (Prime Evil) ismerték, mivel egy halálbrigádot vezetett az apartheid rendszerben. De Kockot 1994-ben, Nelson Mandela és az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) hatalomra kerülésének évében tartóztatták le, 1996-ban fekete aktivisták tucatjainak kínhaláláért mondták felelősnek, a kétszeres életfogytiglanon kívül még 212 év börtönt sóztak rá.

Michael Masutha dél-afrikai igazságügy-miniszter tavaly még elutasított egy kegyelmi kérvényt, most azonban a "nemzetépítés érdekében" elengedik az elítéltet, aki állítólag megbánta bűneit, és segített a hatóságoknak megtalálni több áldozatának maradványait.

Dél-Afrikában a "történelmi megbékélés" nem csak egy olcsó szlogenként használták, a rendszerváltáskor született egyezséggel az ANC elvetette a radikális megtorlást, ahogy akkor hívták, a "fordított apartheid" lehetőségét. A traumák kezelésére inkább felállt a Desmond Tutu püspök vezette „Igazság és Megbékélés Bizottsága”, mely nyilvános meghallgatásokon adta meg a lehetőséget áldozatoknak és tetteseknek az emlékezésre. A széleskörű amnesztia miatt azonban sokan háborogtak, mondván, az apartheid-rendszer irányítói csak kihasználták a jóhiszeműséget, és magasról tettek a nyilvános bűnbánatra és az áldozataikra.

Rovatok