Index Vakbarát Hírportál

Elhunyt Richard von Weizsäcker

2015. január 31., szombat 14:03

Elhunyt szombaton Richard von Weizsäcker volt német államfő – írja az MTI a dpa hírügynökségre hivatkozva, ami a család környezetéből értesült a hírről.

A 94 éves korában elhunyt konzervatív politikus az egykori Nyugat-Németország hatodik, és az újraegyesített Németország első államfője volt, 1984 és 1994 között töltötte be a szövetségi elnöki tisztséget. 1981 és 1984 között Nyugat-Berlin polgármestere is volt.

Richard von Weizsäcker elsősorban a második világháborús német kapituláció 40. évfordulója alkalmából, 1985 május 8-án a Bundestagban, a német törvényhozás alsóházában elmondott beszédéről ismert, amelyben az addigi vezető német politikusok közül a leginkább egyértelműen mondta ki, hogy Németországnak és a németeknek meg kell birkózni a náci múlt örökségével.

Weizsacker Rede zum 8. Mai 1985

Rovatok