Index Vakbarát Hírportál

Három és fél évet kapott a jómódú iszlamista

2015. február 3., kedd 17:38

Három és fél év börtönbüntetésre ítélte a bíróság a húszéves David Souaant, aki még május végén szeretett volna Angliából Szíriába utazni, hogy csatlakozhasson az ottani iszlamistákhoz, írja Twitter-oldalán a BBC.

A jómódú fiú korábban fegyverekkel és tankokkal pózolt a fényképein, amelyeket a rendőrség fedezett fel lefoglalt laptopján és iPhone-ján. Később azzal magyarázta mindezt, hogy a fotók csak azért készültek, hogy "menőnek tűnjön", és csak "trófeáknak" szánta őket.

Amikor ott jártam, úgy éreztem szükségem van néhány trófeára. Ahogy a tinédzserek mondják manapság: ez menőnek tűnik

– mondta.

A bíróságnak mindössze kilenc óra elég volt ahhoz, hogy Souaant terrorista cselekmények vádjával elítélje. Amikor közölték vele, hogy elkerülhetetlen számára a börtönbüntetés, zokogni kezdett.

Már nem olyan kemény fiú

– írta akkor róla a Daliy Mail.

Souaan egy szerbiai keresztény anya és egy szíriai muszlim apa gyermekeként született, sokáig anyja hazájában nevelkedett, majd átvette apja vallását. Londonban világpolitikát és nemzetközi kapcsolatokat hallgatott.

Sarah Whitehouse ügyész azt mondta, hogy a telefonján talált egyik videó olyan erőszakos és sokkoló, hogy még az ítélőszék előtt sem merik levetíteni. A felvételen egy férfi a fejét hátra vetve térdel, miközben hátulról valaki elvágja a torkát.

Souaan azzal védekezett, hogy tavaly májusban csak azért szállt repülőre, hogy 82 éves nagyapja holmiját segítsen szállítani. Azt is elmondta, hogy amikor első szemeszterét megkezdte, rendkívül magányosnak érezte magát Londonban. Mindezek ellenére még tartotta a kapcsolatot Ana Lazovic nevű, szerb és keresztény barátnőjével, aki nem a szigetországban, hanem Miamiban tanult tovább. Barátnője állítólag kis pandamacinak becézte az elítélt fiatalembert.

Rovatok