Ezekben a napokban az Index ott van az orosz szakadárok uralta Donyeckben és az ukrán fennhatóságú, oroszok által ostromolt Mariupolban. Bemutattuk, milyen nehézségekkel kell megküzdenie annak, aki Kijevből akar Donyeckbe eljutni, miért érzik provokációnak Donyeckben a golyóálló mellényt, miért van útban az oroszoknak Mariupol, és lefilmeztük, hogy néz ki a város a többtucatnyi áldozatot követelő rakétatámadás után. Sorozatunk utolsó részében donyecki orosz harcosok mondták el, miért fogtak fegyvert.

Kevesen írnak arról, hogy a háború nem csak a hazafias érzéseket korbácsolja fel az emberekben, de a hivatalos papírok iránti hevületet is. Míg tavaly nyáron Donyeckben elég volt egyetlen hevenyészett, pecsétes engedély, hogy bejárjam a szeparatista területeket, most már Kijevből sem tudtunk kilépni adminisztráció nélkül. Az egészben nem is az előrenyomulásunkkal szaporodó papírok száma az érdekes, hanem hogy a hivatalosság magas szintjét képviselő dokumentumokat Ukrajnában csakis a hivatali út megkerülésével, a seftelés módszerével lehet megszerezni.

Már akkor gyanút kellett volna fognom, amikor a legelső, arcképes, laminált kártyánkat a fővárosi hivatal háta mögött, egy sáros parkolóban vehettük át. Egy nappal később kiderült, hogy hiába szól a remek igazolvány a front körüli területekre, az utolsó városban, Mariupolban be kell szereznünk még egy kártyát, hogy átléphessük a frontvonalat.

A mariupoli hivatali ügyintézésről hosszas magyarázat helyett nézzék meg ezt a videót.

Hadjáratunkat a Nemzetbiztonsági hivatal, az SZBU helyi irodájában kellett folytatnunk. Azt gondolják, a szögesdrót mögött magasodó hivatal recepcióján a megfelelő ablakhoz irányítottak minket? Akkor nem ismerik Ukrajnát.

A terepruhás recepciósfiúk kijelentették, hogy itt nem osztanak semmilyen papírt, menjünk a városházára, ők adják az engedélyeket. Hiába érveltünk, hogy onnan jövünk, a katonák hajthatatlanok voltak, mondták is a kapuban feltűnő tisztjüknek, hogy itt akadékosodik egy külföldi újságíró.

Ekkor jött a fordulat. A tiszt megtudván, hogy magyar vagyok, nem elküldött, hanem furcsa kérdésekkel sorozott meg.

Mit gondolok Ukrajna helyzetéről? Mit gondolok arról, ami a Majdan téren történt tavaly februárban? Szerintem ki a felelős a konfliktusért?

Hiába érveltem azzal, hogy újságíró vagyok, és pont az ukránok véleményének felderítésére érkeztem, és nem én akarok ítéletet mondani. Hiába hivatkoztam az újságírói pártatlanságra, a tiszt nem tágított.

Nem csak azért húzódoztam az egyenes választól, mert újságíróként nem szeretem a saját meglátásommal traktálni az éppen meginterjúvoltakat. Hanem mert tudtam: Mariupol lakosságának fele oroszbarát, másik felük viszont az ukrán egység híve. Tavaly májusban a rendőrök és katonák egy része is részt vett a szeparatista felkelésben, amikor elfoglalták a városházát, és rövid időre putyinista irányítást vezettek be. Hiába foglalta vissza a várost a kijevi kormány, ezek az emberek állományban maradtak, ugyanúgy dolgoznak tovább, csak legfeljebb belülről akadályozzák a rendszert.

Milyen arcot vág egy putyinista?

Engem az egész kavarodásban egy dolog érdekelt, az engedély. Úgyhogy megpróbáltam a fickó arcjátékából kitalálni, inkább az EU-párti demokrácia, vagy a Putyini hatalom híve. De vajon ez honnan látszik? Ha keményebbek a vonásai, akkor rendpárti, ellenben a férfikrém illata demokrata irányultságot sejtet? A helyzet reménytelen volt, a tiszt nem engedett, úgyhogy azt gondoltam, miért legyek olyan, mint Orbán Viktor Brüsszelben? Inkább elmondom, amit gondolok.

Felvázoltam, hogy már a Krím elfoglalásánál láttam felségjelzés nélküli orosz katonákat az országban, hogy Kijevben szerintem jogos volt a felháborodás az EU-megállapodás törlése miatt. És bár a kijevi kormány nyilvánvalóan korrupt, és béna, azért még egyik országnak sincs joga a határokat módosítgatni.

A tiszt arca megenyhült. Intett, hogy kövessük, mert nem itt, hanem az épület másik oldalán állítják ki a frontra szóló engedélyt. Útközben elmondta, hogy nemrég járt Magyarországon, és meglepte az emberek oroszbarát véleménye: szerinte sokan gondolják, hogy az ukránok kezdték az egész balhét, és az oroszok jogosan avatkoznak be.

Bólogattam, hogy Magyarországon bizonyos körökben sajnos hatékony az orosz propagandagépezet, de mielőtt a Jobbikra, és Orbán hintapolitikájára terelődött volna a szó, beléptünk egy adminisztrátornőkkel teli irodába. A tiszt elviharzott, mi pedig megkaptuk a papírokat, anélkül, hogy bárki bármilyen iratunkat ellenőrizte volna.

Úgyhogy hamarosan megtudják, mit láttunk a Mariupol és Donyeck közt frontvonalon.