Az izlandiak a magyarokhoz hasonlóan éppen az ezredik esztendőben vették fel államilag a kereszténységet, méghozzá Olaf norvég király, hm, mondjuk úgy, hogy erőteljes javaslatára. Ott sem volt a térítés erőszakmentes: miután az első misszionáriusokat az izlandiak kiröhögték és elkergették, a norvégok bezárták a kikötőiket az izlandi hajók előtt, nyomatékképpen pedig elrabolták néhány pogánykodó törzsfőnök fiát. Az érvek hatottak: „Úgy látom, a kereszténység jobb vallás, mint a régi hitünk. Mindazok, akik felveszik, boldogak lesznek” — jelentette ki egy helyi illetékes, és a pogánynak minősített hiedelmeket szentistvánosan betiltották, legalábbis papíron.

A skandináv-germán vallás azonban nem pusztult el mindörökké. Majdnem egy évezreddel később megjelent az ősi mitológiát feltámasztó mozgalom, az Ásatrú. Az „igaz hitnek” fordítható vallás nem teljesen a semmiből bukkant újra elő. Többeket talán a Thor képregénysorozat ihletett meg először, de azért a szigetországban ennek mélyebb gyökerei is voltak: a gyakorlatban a kereszténységhez elég pragmatikusan álltak hozzá az izlandiak, és sok minden megmaradt a felszín alatt a pogány hagyományokból.

Az Ásatrú aztán nemzetközi karriert is befutott, a kereszténység előtti világ fantasy-romantikája, a régi-új spirituális utak keresése a neonáciktól az ökofeministákig sokakat izgatott — ahogy az a magyar táltosokkal is előfordul egyébként. A 300 ezres Izlandon most már a lakosság 1 százaléka tartozik az Ásatrú közösségbe, a nagy többségük nem árja mitológiát lát ebbe bele, leginkább természetvallásként éli meg a dolgot.

A sagák és eddák sztorijainak megelevenítése mellett főleg a természettel való egységet hangsúlyozó rítusok állnak a középpontban, ehhez mondjuk égbenyúló katedrálisokra nincs is semmi szükség. A most épülő templom esküvőket, beavató ünnepségeket, temetéseket fognak főleg tartani. Az egész egy Reykjavikra néző dombon lesz, illetve a dombban: négy méter mélyre fogják beásni a szentélyt, fölötte egy üvegboltozat engedi majd be a napsugarakat, hogy megfessék a teret, ahol hatalmas kürtökből folyik majd a mézsör az istenek tiszteletére.