Index Vakbarát Hírportál

Mégis bíróság vár Malina Hedvigre

2015. február 3., kedd 11:34

Mégis megtarthatják a Zsák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt indított eljárás bírósági tárgyalását, mert a nyitrai kerületi bíróság felülbírálta a főügyészség vádindítványát elutasító tavaly decemberi döntést – írja az Új Szó nyomán az MTI.

A fiatal nő ellen – akit Nyitrán 2006-ban még diáklányként vallomása szerint azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán – 2007-ben indított eljárást a szlovák főügyészség, mert a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallotta.

Tavaly áprilisban vádemelést kezdeményezett a szlovák főügyészség a nyitrai járásbíróságon Zsák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás és hamis eskütétel miatt. A járásbíróság ezt tavaly decemberben elutasította. A bíróság arra hivatkozott, hogy sérült a vádlott védelemhez való joga, mivel nem kapta kézhez a vádiratot magyar nyelven is, holott arra magyar állampolgárként joga lett volna, s erről a jogáról nem mondott le. Zsák-Malina Hedvig 2013 decemberében vette fel a magyar állampolgárságot, majd tavaly februárban Szlovákiából Győrbe költözött.

A nyitrai kerületi bíróság hétfőn a főügyészség panasza alapján másodfokon megsemmisítette az alárendelt nyitrai járásbíróságnak a főügyészség vádindítványát elutasító döntését, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a járási bíróságnak ki kell tűznie a tárgyalást – írta kedden az Új Szó, hozzátéve: a döntés zártkörű tárgyaláson született és indoklását még nem hozták nyilvánosságra.

2012 februárjában a szlovák kormány nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt. Pozsony elismerte, a panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy sérülhettek a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai. A Malina Hedviggel szembeni eljárás vizsgálati része azonban csak tavaly januárban zárult le. Ezt követte a tavaly áprilisi vádemelési javaslat, az ügy legújabb mozzanata pedig a főügyészség által kezdeményezett vádemelés elutasításának mostani felülbírálata.

Rovatok