Index Vakbarát Hírportál

Mindkét hajtóműve leállt a folyóba zuhant tajvani gépnek

2015. február 6., péntek 13:14

A balesetet megelőző pillanatokban mindkét hajtóműve állt annak a repülőgépnek, amely egy folyóba zuhant szerdán Tajpejben - írja a tajvani hatóságokra hivatkozva az MTI.

A TransAsia Tajpejből Kinmenbe tartó, GE235-ös számú járatát, amelynek fedélzetén összesen 58 ember volt, röviddel a felszállás után érte a baleset, a zuhanó gép - szárnyával egy hidat érintve - a sekély vizű Kilung folyóba csapódott. A szerencsétlenségben legalább 35-en meghaltak. A baleset 15 sérült túlélőjét szállították kórházba. Nyolc személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a két motor egyike sem fejtett ki tolóerőt a becsapódást megelőző pillanatokban

- jelentette ki Tomas Vang, a tajvani polgári légi közlekedési tanácsnak a vizsgálattal megbízott igazgatója. Csütörtökön a búvárok megtalálták a gépnek azt a fekete dobozát, amely a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket rögzítette. Egy meg nem nevezett tisztségviselő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a felvételen a pilóta a repülőgép lezuhanása előtti pillanatokban vészhelyzetet és hajtóműleállást jelentett.

Újabb TransAsia repülőgép zuhant le

Vang kifejtette: a jobb oldali hajtómű kiesését jelző vészjelzést rögzítettek 10:53-kor, amikor a repülőgép 400 méter magasan repült. A pilóta azonnal kikapcsolta a bal oldali hajtóművet is, majd megpróbálta újraindítani, de sikertelenül. "10:54 perckor S.O.S. jelzést kaptunk" - folytatta az illetékes. Azt egyelőre nem tudták megállapítani, miért állították le manuálisan a bal oldali hajtóművet. Még folyamatban van a fekete dobozok adatainak értelmezése.

Csütörtökön Tajpej polgármestere hősnek nevezte a szerdán lezuhant Transasia-gép pilótáját, mert szerinte azzal, hogy elkerülte az épületeket, sokkal nagyobb katasztrófát akadályozott meg.

Mindent megtett, amit csak megtehetett

– mondta Ko Ven-Je a könnyeivel küszködve.

Rovatok