Index Vakbarát Hírportál

Megint leülne tárgyalni Porosenko és Putyin

2015. február 8., vasárnap 12:52 | aznap frissítve

Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország vezetői a tervek szerint újból leülnek egymással szerdán Minszkben, a fehérorosz fővárosban, hogy tárgyaljanak egy kelet-ukrajnai béketervről, írja német bejelentésre hivatkozva a BBC. A négy ország vezetői vasárnap telefonon egyeztettek egymással

Az erről szóló francia és német bejelentések után ugyanakkor Vlagyimir Putyin orosz elnök jelezte, hogy a tervezett találkozót csak akkor tarthatják meg, ha addig is sikerül több ponton egyezségre jutniuk.

Putyin Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel egyeztetett Szocsiban a minszki találkozóról. „Megegyeztünk abban, hogy igyekszünk megszervezni egy találkozót ugyanilyen formátumban (a négy ország részvételével) az államfők és kormányfők között Minszkben." Az orosz elnök felkérte Lukasenkát, hogy segítsen a találkozó lebonyolításában a fehérorosz fővárosban, ahol korábban a szakértői tárgyalások is folytak.

Angela Merkel német kancellár és François Hollande francia elnök komoly erőfeszítéseket tett az utóbbi napokban a tűzszünetet célző minszki egyezmény feltámasztása felé, együtt utaztak Kijevbe, majd Moszkvába. Hollande szombaton azt mondta, hogy az új tervek szerint egy 50-70 km-es demilitarizált övezetet hoznának létre a mostani frontvonal mentén.

Hétfőn Berlinben is folytatódik az egyeztetés a kelet-ukrajnai konfliktus megoldásáért, de azt nem tudni, hogy ezen kik lesznek jelen.

Szeptemberben már aláírtak egy tűszüneti megállapodást Minszkben, de az nem vetett véget a kiújuló harcoknak. Az ENSZ legutóbbi jelentésében ugyanakkor az ukrán védelmi tárca adataira hivatkozva azt közölte, hogy Donyec-medencében 5358-an haltak meg. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német lap szerint azonban a német hírszerzés becslései szerint ennél akár tízszer több áldozat is lehet.

A kelet-ukrajnai konfliktust nem befagyasztani kell, hanem megoldani, mondta szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián Petro Porosenko, aki szerint azonban ez a válság mindaddig megoldatlan marad, amíg Európából és a tengerentúlról országa nem kap ehhez politikai, gazdasági és katonai támogatást.

Vlagyimir Putyin orosz elnök zsarnokként bánik Ukrajnával, mondta Philip Hammond brit külügyminiszter, hozzátéve, hogy az ukrán hadsereg nem győzheti le az oroszt, ezért politikai megoldást kell keresni a kelet-ukrajnai válságra. Nagy-Britannia azt is bejelentette, hogy nem tervez fegyverszállításokat az ukrán fegyveres erőknek.

Ezt láttuk Kelet-Ukrajnában

Ezekben a napokban az Index ott volt az orosz szakadárok uralta Donyeckben és az ukrán fennhatóságú, oroszok által ostromolt Mariupolban. Bemutattuk, milyen nehézségekkel kell megküzdenie annak, aki Kijevből akarDonyeckbe eljutni, miért érzik provokációnak Donyeckbena golyóálló mellényt, miért van útban az oroszoknak Mariupol, és lefilmeztük, hogy néz ki a város a többtucatnyi áldozatot követelő rakétatámadás után. Donyeckiorosz harcosok elmondták, miért fogtak fegyvert, és kameránk előtt meg is tisztították. Mariupolbanolyan papírokra vadásztunk, amelyekkel átjuthatunk az orosz–ukrán fronton. Donyeckbenmunkatársunk is gyanús volt, amikor diverzánsokra vadásztak, és találkoztunk tanárokkal, akik nyolcéves börtönt reszkíroznak, csak mert folytatják munkájukat.

Rovatok