Index Vakbarát Hírportál

Megerősítették az Iszlám Állam utolsó amerikai túszának halálhírét

2015. február 10., kedd 16:45 | aznap frissítve

Barack Obama amerikai elnök kedden megerősítette a múlt pénteki híreket, miszerint meghalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fogságában lévő utolsó amerikai túsz, Kayla Jean Mueller - írja a BBC.

Az amerikai elnök azt ígérte, hogy Washington "meg fogja találni és igazságszolgáltatás elé fogja állítani azokat a terroristákat, akik felelősek Kayla elrablásáért és haláláért". Azt is mondta, hogy Kayla Mueller azt képviselte, ami a legjobb az Egyesült Államokban.

Mueller segélymunkásként dolgozott Szíriában, amikor 2013-ban a szélsőségesek elrabolták Aleppóban. Az Iszlám Állam a múlt héten azt állította, hogy a nővel Jordánia légiereje végzett egy, a dzsihadisták ellen elkövetett légicsapás során, de erre vonatkozó bizonyítékot nem szolgáltattak.

Obama arról nem közölt részleteket, hogy a túsz hogyan vesztette életét.

Mueller családja közleményt adott ki, amiben mély fájdalmukat fejezik ki, és közöltek egy levelet is, amit még akkor írtak, amikor lányuk fogságban volt.

Rovatok