Index Vakbarát Hírportál

Olaszországban felépítették a hülyeség és a korrupció korszakos liftjét

2015. február 10., kedd 16:26

A szicíliai Sutera nevű falu szélén építettek egy 35,5 méter magas liftet egy szikla oldalába. A felvonót kétmillió euró (több mint 600 millió forint) uniós támogatásból húzták fel, sorozatos csúszások miatt végül 2012-ben lett kész, és még egyszer sem működött. A település önkormányzata ugyanis nem engedheti meg magának a biztosítási és üzemeltetési költségeket, írta a Telegraph.

Az olasz sajtó csak "Lift a semmibe"-nek nevezte az építményt, amit a helyiek kifejezetten kellemetlen vizuális ingernek tartanak a környezetükben. Sajtóhírek szerint a papíron leírt pénz jó részét nem is használták fel a projektben, amivel leginkább a helyi maffia járt jól.

A cél elvileg az volt, hogy a lift összekösse a falut a felette fekvő kolostorral, ezzel turistákat csalogatva a településre, amit Olaszország egyik legszebb településének idéz a Telegraph.

Brit képviselők szerint meg kellene állítani a folyamatot, mert a Brüsszelből folyósított összegek gyanús, hogy a helyi maffia-hálózathoz vándorolnak. Közben pedig kihasználatlan repterek és autópályák épülnek, most pedig már egy drága lift is van, ami sosem fog működni.

Rovatok