Index Vakbarát Hírportál

Fiúkkal babrált a brit tanárceleb

2015. február 13., péntek 16:03

Bűnösnek találta a manchesteri bíróság Fred Talbotot, aki a vád szerint 14-17 éves fiúkat molesztált a 70-es években. A most 65 éves férfi akkoriban biológia tanárként dolgozott, később, népszerű televíziós személyiség lett – írta a BBC.

Talbot tagadta a bűncselekményt, amelyet a sértettek szerint hajós osztálykirándulásokon követett el. A tanúvallomások szerint a leitatott fiatalokról meztelen fényképeket készített az akkor 25 éves Talbot, aki együtt is aludt a fiúkkal.

A per során Talbot elismerte a kapcsolatot az egyik diákkal, de állítása szerint erre a fiú 16. születésnapja után került sor.

A férfi 1984 májusában hagyta ott iskolai munkahelyét, ennek oka azonban csak később derült ki: Talbot elismerte, hogy két 14 éves fiúnak ajánlatot tett korrepetálás közben, bár azzal védekezett, hogy csupán viccelt annak idején.

Talbot ezután az ITV időjárás-jelentőjeként tett szert széles ismertségre, teátrális hanglejtését a felhőátvonulásokról, szivárványokról és a különböző frontokról sokan megjegyezték.

Fred Talbot időjárást jelent

A rendőrség a vizsgálat során megtalálta Talbot egykori naplóját is, amelyben leírta: "A sötét világba merészkedtem. Amit a srácokkal teszek, sokat jelent nekem, de lehet, hogy helytelen. ... Mi lehet érdekesebb a dohányzásnál, káromkodásnál és a közösülésnél 15 évesen."

Az 1984 utáni évekből nem jelentkezett senki, aki Talbotot pedofíliával vádolta volna meg, erre a védő felhívta a figyelmet. Nyolc molesztálás ügyében fel is mentették a férfit, négy esetben azonban bizonyítottnak látták a bűncselekményt.

Talbot büntetési tételéről egy hónap múlva döntenek.

Rovatok