Index Vakbarát Hírportál

Szélesedtek a szankciók Moszkva ellen

2015. február 16., hétfő 10:04

Egymást vádolják a donyecki szeparatisták és az ukrán hadsereg a szombat éjfél óta életbe lépett tűzszünet folyamatos megsértésével. Az ukrán terminológia szerint terrorelhárító akciónak nevezett hadművelet szóvivője szerint az oroszbarát szeparatisták az elmúlt 24 órában 112 alkalommal sértették meg a tűzszünetet.

A donyecki szakadárok szerint ugyanakkor Kijev készül provokációra az ukrán ellenőrzésű, de a donyecki erők által fenyegetett Artemivszk, Mironovszkij, Luganszkoje településeknél, amelyek közelébe nehéztüzérséget vont – megsértve ezzel a minszki megállapodás fegyverkivonási előírásait, írta a Ria Novosztyi Eduard Baszurinra, a szakadárok helyettes parancsnokára hivatkozva.

Az Unian hírügynökség jelentései szerint a Moszkva támogatását élvező szakadárok intenzív tűz alá vették Debalcevót. Az Információs ellenállás vezetője, Dmitrij Timcsuk szerint a szakadárok mellett az akcióban Oroszország erői is részt vesztnek. (Moszkva a közvetlen részvételt mindeddig visszautasította, tagadva azt is, hogy fegyveres segítséget nyújtana a szeparatistáknak.) A Reutersnek nyilatkozva az urkán források négy katona haláláról számoltak be, de hogy pontosan hol vesztették életüket, arról nem érkezett jelentés.

Eközben életbe léptette az EU hétfőn az Oroszország elleni szankciók január végén eldöntött bővítését. A lista további 19 fővel bővült, így már 151 orosz állampolgárt és ukrajnai szeparatistát érint a beutazási és számlavezetési korlátozás, amely számos orosz cégre is kiterjed.

A bővített listára hétfőn 14 szeparatista és öt orosz állampolgár került fel, köztük az orosz vezérkari főnök helyettese, Andrej Kartapolov, és a védelmi miniszter helyettese, Anatolij Antonov.

Kitiltotta az EU Joszif Kobzon énekest is, aki januárban Magyarországon is fellépett a Dohány utcai zsinagógában

a Roszatom szervezésében a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulóján.

A 78 éves énekes, orosz parlamenti képviselő Donyeckben született. Október 27-én koncertet adott a kelet-ukrajnai városban, közösen fellépett a színpadra a szakadárok vezetőjével, Alekszandr Zaharcsenkóval.

Az EU korában bejelentette: ezek a minszki tárgyalásoktól függetlenül életbe lépnek – bár egy héttel később került rájuk sor a tervezettnél, épp a minszki tárgyalások érdekében. A február 11-én megkötött tűzszünet azonban legfeljebb a szankciók további bővítésének elfogadására lehet hatással.

„Nem szolgálja a tűzszünet érvényesítését a szankciók bővítése” – mondta még a múlt héten az EU-nál Oroszországot képviselő állandő megbízott. Vlagyimir Csizsov válaszul újabb, exporttilalmat érintő orosz szankciókat helyezett kilátásba.

Taraszjuk óv Putlertől

Az EU csak moralizál, ahelyett, hogy hathatós segítséget nyújtana az orosz agresszió ellen – jelentette ki a lengyelországi Lódzban, a VIII. Európa Ukrajna fórumon. Az egykori ukrán külügyminiszter szerint Európa csak saját udvarától akarja távol tartani a konfliktust, de ennél többet kellene tennie, mert „ez a háború az európai értékekért folyik, az önkény ellen, amit Putler testesít meg” – jelentette ki Hitler és az orosz elnök nevét egybegyúrva az ukrán politikus. Taraszjuk cinikusnak nevezte azokat az európai nyilatkozatokat – így például Angela Merkel német kancellárét – amelyek szerint a konfliktust nem fegyverrel kell megoldani, hiszen „Oroszország éppen ezt teszi”.

Rovatok