Index Vakbarát Hírportál

Új vezére lett az amerikai TEK-nek

2015. február 18., szerda 20:10

A szolgálatot eddig megbízottként vezető Joseph Clancyt nevezte ki kedden Barack Obama amerikai elnök a többi között az amerikai csúcsvezetés biztonságáért is felelős Secret Service igazgatójának – írja az MTI.

Obama kormányzásának első két évében Clancy az elnök személyes védelméért felelős részleg vezetője volt, majd ezt követően visszavonult, és a Comcast, a világ legnagyobb bevételű kábeltévés társaságának biztonsági főnöke lett. Clancy neve már 2013-ban felmerült az igazgatói posztra esélyesek listáján, de akkor ő maga lépett vissza a jelöltségtől. Joseph Clancy, aki korábban 27 évig dolgozott a Secret Service-nek, megbízottként októberben vette át a szervezet igazgatását.

Elődje, Julia Pierson azért mondott le, mert a szolgálat munkájában több botrányos hiányosság került nyilvánosságra, továbbá egy veterán katona, Omar Gonzalez egy bicskával a zsebében képes volt bejutni a Fehér Házba. A belbiztonsági minisztérium december 18-án megjelent jelentése megállapította, hogy a Sercet Service-nél alacsony szinten áll a szakmai morál, és a szolgálatnál határozott vezetésre van szükség.

Rovatok