Index Vakbarát Hírportál

A szakadárok a tűzszünet felmondásával fenyegetőznek, Porosenko uniós rendőri missziót akar

2015. február 19., csütörtök 23:42 | kilenc éve frissítve

A Kelet-Ukrajnában szembenálló felek csütörtök esti közlése szerint már volt olyan pillanat, amikor a tűzszünetet a frontvonal egész hosszában betartották. Azonban a szerdán a szakadárok által elfoglalt Debalceve mellett még Donyeckben is tüzérségi lövéseket lehetett hallani csütörtök délután, ahol a tűzszüneti vasárnapi életbe lépése óta nem nagyon voltak harcok, írja a BBC. A tudósítójuk szerint úgy lehetett hallani, hogy mindkét irányban lőttek, de pontosabbat nem tudni. Az ukrán hadsereg azzal vádolta a szakadárokat, hogy Mariupol környékén is állásaikat támadták.

A kelet-ukrajnai orosz szeparatisták Debalceve elfoglalása után saját állításuk szerint a minszki megállapodásnak megfelelően, de a tűzszünet életbe lépéshez képest öt nappal később megkezdték a nehézfegyverek visszavonását. Az EBESZ-megfigyelők azonban ezt nem tudták megerősíteni. A tűzszünet ellenőrzésével megbízott szervezet újabb ágyúzásokról számolt be Debalceve közeléből is.

Porosenko uniós rendőri missziót akar

Petro Porosenko szerint nem kellene azt a látszatot kelteni, mintha a Debalceve városánál történtek megfelelnének a kelet-ukrajnai rendezéssel kapcsolatban múlt héten kötött minszki megállapodásnak. Az ukrán elnök ezt azon a telefonos megbeszélésen is elmondta, amelyet Angela Merkel német kancellárral, valamint François Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott. A telefonbeszélgetésen egyébként a közeljövőben tartandó külügyminiszteri szintű találkozóról állapodtak meg a normandiai négyek.

Az ukrán elnök ürgette tárgyalópartnereit, hogy dolgozzanak ki pontos garanciákat arra az esetre, ha ismét megpróbálnák megsérteni a Minszkben született egyezségeket. Porosenko azt szeretné, ha ENSZ-felhatalmazással uniós rendőri misszió felügyelné a kelet-ukrajnai tűszüneti megállapodás betartását, az EU azonban ezzel kapcsolatban tartózkodó, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a nemzetközi békefenntartás az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) feladata.

Páncélozott járművekkel és műholdas megfigyeléssel támogatná az ukrajnai tűzszünet betartását az Európai Unió, mondta Maciej Popowski, az Európai Külügyi Szolgálat főtitkár-helyettese Rigában, az Uniós védelmi miniszterek informális találkozójának helyszínén. A tisztviselő hozzátette, hogy az EU tagállamai még nem döntöttek arról, hogy részt vennének-e katonákkal a Kijev által javasolt ENSZ-felhatalmazású békefenntartó misszióban.

Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter viszont azt mondta, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) négyszáz megfigyelőt küldene Ukrajnába. Catherine Ray, az unió külügyi szolgálatának a szóvivője szerint most arra kell összpontosítani, hogy a szemben álló felek a megállapodásoknak megfelelően kivonják az előírt övezetből a nehézfegyverzetet. Porosenko szerint problémás, hogy az EBESZ-ben ott van Oroszország is, ami szerinte agresszorként nem vehet részt a béke fenntartásában.

A DNR fenyegetőzik

Az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DNR) vezetője közben azzal fenyegetőzött, hogy egyoldalúan felmondják a tűzszünetről is rendelkező minszki megállapodásokat, ha az ukrán fegyveres erők folytatják a szakadár régió városainak lövetését. A donyecki felkelők parancsnoki stábjának helyettes vezetője arról is beszélt csütörtök esti sajtótájékoztatóján, hogy a Donyec-medencei felkelők „felszabadítottak" minden lakott települést a debalcevei katlan körül.

A stratégiai fekvésű Debalceve városát szerdán foglalták el a felkelők, az ukrán katonák elhagyták a körzetet, a Rosszija 24 orosz állami televízió képsorai szerint többek között páncélozott szállító járműveket és fegyvereket maguk mögött hagyva, írja az MTI.

Olekszandr Zaharcsenko donyecki szakadár vezető szerint 3-3,5 ezerre tehető a Debalceve környéki harcokban elesett ukrán katonák száma. Kijev sokkal kevesebb áldozatról tud. Az ukrán vezérkari főnökség szerdai közlése szerint Debalcevénél az elmúlt napokban az előzetes adatok szerint összesen 22 katona esett el, közülük hatan a szerdai kivonulás közben, amikor tűz alá vették őket a szakadár erők, és több mint 150-en sebesültek meg.

Ingyen gázt kapnának a szakadárok

Oroszország kész ingyen gázt szállítani az ukrajnai szakadár területekre, jelentette be Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök. A Gazprom orosz gázipari óriás néhány órával később közölte, hogy megindította a gázszállítást, az ukrán Naftogaz pedig azt jelentette be, hogy felfüggesztette a szakadár területek ellátását földgázzal. Az orosz kormányfő szerint az ukrán hatalom nem változtatott korábbi döntésén, így a szakadárok által elfoglalt területeken nincsen gázellátás.

Aggódnak a balti államok

Oroszország erővel akarja átrajzolni Európa határait, és emiatt az észak-atlanti szövetség erőteljesebb jelenlétére van szükség a határain, mondta Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke. Lettország korábbi miniszterelnöke egy londoni eseményen azt is elmondta, hogy az Ukrajna ellen tanúsított orosz agresszió nagyon aggasztja a balti államokat. Hozzátette, mennyire fontos, hogy a balti államokban, vagyis Lettországban, Litvániában és Észtországban erőteljesebben jelenjen meg a NATO.

Észtország 40 millió eurót (12,2 milliárd forintot) fog költeni a katonai infrastruktúra fejlesztésére a következő öt évben, hogy ezzel elősegítse a NATO erősebb jelenlétét területén, jelentette be a tallinni kormány. Az észt védelmi minisztérium által kidolgozott terv értelmében a pénzt új laktanyák, kiképzőközpontok és más kiszolgáló létesítmények építésére fogják fordítani.

Rovatok