Index Vakbarát Hírportál

A teljes harckészültség megteremtését sürgette Kim Dzsongun

2015. február 23., hétfő 10:37

A teljes harckészültség megteremtését és a hadsereg szerkezetének átalakítását sürgette Kim Dzsongun az országot irányító Koreai Munkapárt Központi Katonai Tanácsának (KKT) kibővített ülésén, írja az MTI. 

Az ülést  azért hívták össze, mert az Egyesült Államok és Dél-Korea március elején tartja meg Key Resolve és Foal Eagle fedőnevű éves hadgyakorlatát. Az ilyen katonai manőverek tovább fokozzák a feszültséget a két Korea között.

Az észak-koreai vezető a KKT-ülésén hangoztatta, soha sem volt ennyire súlyos a biztonsági helyzet az országban és külföldön azóta, hogy három éve, apja, Kim Dzsongil halála után hatalomra jutott.

Hozzátette, „bár az észak-koreai fegyveres erők mindent megtettek az ország védelme érdekében, ideje fokozni a hadsereg harckészültségét". Ennek érdekében, a legfelsőbb katonai vezetés stratégiai elképzeléseinek megfelelően egyszerűsíteni kell a hadsereg szerkezetét.

Felszólította a katonákat arra, hogy készüljenek fel a háború „bármilyen formájára”, egyben részletesen kitért a harcászatnak azokra a formáira is, amelyeket az amerikai imperialisták ellen kell bevetni.

Rovatok