Index Vakbarát Hírportál

Egy brit férfi az Iszlám Állam ügyeletes lefejezője

2015. február 26., csütörtök 13:24

Azonosították azt a férfit, aki az Iszlám Állam (ISIS) lefejezős videóiban levágja a különféle külföldi túszok fejét: a 26 éves Mohhamed Emwazi Kuvaitban született, Nagy-Britanniában nőtt fel, és ott végzett egyetemet, írja a Guardian.

Kiszabadult túszainak egy csoportja a „Jihadi John” gúnynevet adta neki, és azt az ISIS-sejtet, aminek dolgozik, Beatlesnek nevezték el.  Jihadi John valódi nevét először a Washington Post hozta nyilvánosságra.

Emwazi feladata a Guardian szerint főként az, hogy tárgyaljon a túszok családjával. A túlélők beszámolói szerint Emwazi egy könyörtelen gyilkos, aki a lelkiismeret-furdalás legkisebb jelét sem mutatja a kamerák előtt végrehajtott, durva kivégzések után.

A férfi hatéves korában került Nagy-Britanniába, az ismerősei szerint udvarias, visszafogott fiú volt, és nem gyakorolta a muszlim vallást. 2009-ben végzett egy londoni egyetem IT-szakán. Folyékonyan beszél arabul is. 

Az egyelőre nem tisztázott, hogy Emwazi mikor radikalizálódott, de a brit lap szerint összefüggésben lehet azzal, hogy a rendőrség zaklatni kezdte a férfit arab származása miatt. Emwazi 2010-ben még panaszt is benyújtott a rendőrség bánásmódja miatt. A zaklatás akkor kezdődött, amikor 2009-ben Tanzániába utazott nyaralni, de a rendőrség már aznap éjjel őrizetbe vette, amikor megérkezett az afrikai ország fővárosába.

Miután a helyi rendőrség megtagadta Emwazitól a belépést az országba, egy Hollandiába tartó repülőre rakták. Hollandiában pedig már várta a brit titkosszolgálat, az MI5 egy ügynöke, aki azzal gyanúsította meg, hogy Szomáliába készült a radikális iszlamista as-Sabáb milíciával harcolni. A férfit a következő hónapokban többször is őrizetbe vette és kihallgatta az MI5, amíg végül a zaklatás miatt Emwazi úgy döntött, visszaköltözik Kuvaitba.

Ez sem ment azonban egyszerűen. Hiába talált kint munkát és tervezte már az esküvőjét, amikor visszatért Londonba, a terrorelhárítás ismét elfogta, ujjlenyomatot vettek tőle, átkutatták a holmiját, és megtiltották neki, hogy visszatérjen Kuvaitba.

„Várt rám Kuvaitban a munkám és a menyasszonyom. Úgy érzem magam, mint egy rab, akit nem egy börtönben, hanem Londonban tartanak fogva. Egy fogoly vagyok, akinek minden mozdulatát ellenőrzik a biztonsági erők, és megakadályozzák, hogy a boldog új életemet éljen a szülőhazámban" – írta Emwazi egy levélben egy, a terror elleni háború áldozatait segítő szervezetnek.

Közeli barátai szerint Emwazi ekkor már olyan elkeseredett volt, hogy bármit megtett annak érdekében, hogy elhagyhassa Nagy-Britanniát. Azt egyelőre nem tudni, ez végül hogyan sikerült neki, és miként jutott el Szíriába.

Rovatok