Index Vakbarát Hírportál

Egy újabb kárpátaljai halt meg Debalcevénél

2015. február 26., csütörtök 17:10

Hivatalosan halottá minősítették a debalcevei harcokban sebesülése után eltűnt Tóth Istvánt – közölte Beregszász polgármestere. Babják Zoltán beszámolója előtti napokban már a Kárpáti Igaz Szó írt arról, hogy a tavaly augusztusban mozgósított beregszászi férfi valószínűleg életét vesztette.

Tóth a 128-as gépesített lövészdandár egyik páncélozott csapatszállító harci járművének (BMP) parancsnoka volt, a kelet-ukrajnai konfliktus legforróbb pontján, Debalcevében. A 25 ezres várost január végén lényegében körbekerítették az oroszbarát szeparatisták. Itt nem szűntek meg a harcok a második minszki tűzszünet után sem, mivel a szeparatisták mindenképp fontosnak tartották az ellenőrzésük alatt álló Donyeck és Luganszk között fekvő vasúti csomópont megszerzését.

Kijev tagadta, hogy körbe lenne kerítve az ott lévő ukrán haderő, ám február 18-án mégis kivonultak, 2500 katonával 15 tankkal és 50 páncélossal. Lényegében az történt, amit budapesti látogatásán Vlagyimir Putyin javasolt. Az orosz elnök már akkor az ukrán erők kivonulására szólított fel, összhangban a Moszkva által burkoltan támogatott szeparatistákkal.

Tóth a kivonulás idején szerzett életveszélyes sérülést a nyakán egy lövedéktől vagy repesztől – erről számolt be egy katonatársa. Akkor nem tudták magukkal vinni, később – miután visszamentek érte, már nem találták. Hivatalosan eltűntté nyilvánították, ám sérülése alapján és annak alapján, hogy sehonnan sem jött jelentés fogságba eséséről, halottá nyilvánították.

A szeparatisták nem hivatalosan korábban elmondták: a harcok jelenlegi szakaszában már nem akarnak hadifoglyokat ejteni, ami közvetve azt jelenti, hogy az ukrán hadsereg katonái vagy a visszavonulnak, vagy a fegyveresek végeznek velük. A szakadárok azonban különbséget tesznek az ukrán nemzeti gárda önkéntesei és a mozgósítás nyomán besorozottak között. Utóbbiaknak több esélyük van a túlélésre, ha fogságba esnek. Tóth a besorozottak között volt.

A kárpátaljai magyar áldozatok száma ezzel már négyre nőtt a 11 hónapja tartó kelet-ukrajnai harcok alatt.

Az első áldozat a beregszászi Popovics Roland. A szerződéses katona nyáron Luganszk közelében vesztette életét. Timoscsuk Mihály augusztus 13-án halt meg a szakadárokkal vívott harcokban. A 37 éves nagyszőlősi Kovács Béla a hegyi gyalogsági dandár lövésze január 26-án szintén Debalceve környékén esett el.

A Kárpáti Igaz Szó szerint eddig 60 kárpátaljai veszíthette életét a kelet-ukrajnai harcokban. Ez már több, mint amennyit az egymillió lakosú térség a Szovjetunió tíz évig tartó afganisztáni háborújában veszített el. Ez alatt az idő alatt 53 kárpátaljai katona esett el.

Rovatok