Index Vakbarát Hírportál

Netanjahu: Az önök ellenségének ellensége szintén az önök ellensége

2015. március 3., kedd 18:55

Beszédet tartott a washingtoni kongresszusban az izraeli miniszterelnök. Benjámin Netanjahu érkezését diplomáciai botrány előzte meg, az őt meghívó republikánusok ugyanis nem egyeztettek sem a Fehér Házzal, sem a külügyminisztériummal, sem a törvényhozás demokrata párti tagjaival. Netanjahu elsősorban az iráni atomprogramról beszélt az MTI beszámolója szerint.

Megköszönte azt a támogatást, amelyet az Egyesült Államok az elmúlt évtizedek során „Trumantól Obamáig" Izraelnek nyújtott. Együttes ülést az amerikai kongresszusban rendszerint csak elnöki beszédek alkalmából tartanak. Netanjahu sajnálkozott, hogy kongresszusi beszédét sokan még annak elhangzása előtt politikailag megosztónak állították be, és hangsúlyozta, hogy a két ország viszonyának politika felett állónak kell lennie.

Az előzetes bejentések szerint több mint 50 demokrata honatya bojkottálja az izraeli kormányfő beszédét, a Fehér Ház pedig a március 17-én megtartandó izraeli választások közelségére hivatkozva közölte, hogy az elnök nem fogadja Netanjahut.

„Mindannyiunknak együtt kell kiállnunk Irán hódító, leigázó és terrorista menetelésének" megállítása érdekében, mondta. Netanjahu szerint az iráni rezsim sohasem lesz az Egyesült Államok barátja. Az Iszlám Állam és az iszlám köztársaság csak a hatalomért küzd egymással.

„Az önök ellenségének ellensége szintén az önök ellensége" – fogalmazott Netanjahu. Szerinte legyőzni a szunnita szélsőséges Iszlám Államot, de ugyanakkor megengedni azt, hogy síita Iránnak atomfegyvere legyen, olyan, mint megnyerni egy csatát, de elveszíteni a háborút.

Netanjahui szerint nem igaz, hogy az Irán elleni háború egyetlen alternatívája a Teheránnal atomprogramjáról kötendő „rossz megállapodás”, a reális alternatíva egy "jobb megállapodás". Az izraeli kormányfő felszólította az amerikai kongresszust, hogy ne kockáztassa a világ biztonságát arra a reményre alapozva, hogy Irán a javára fog megváltozni.

Rovatok