Az al-Kaida fénykorában a terroristamerényletek leginkább az öngyilkos robbantásokban testesedtek meg, azonban az Iszlám Állam és a jemeni al-Kaida már sokkal inkább a kivégzésekkel, és az Európában elkövetett, szintén kivégzés-szerű támadásokkal kerül be a hírekbe. Szíriában emberi jogi szervezetek is az IS-re jellemző módszerekkel próbálják felhívni a figyelmet az Aszad-rezsim visszaéléseire.
Leáldozóban az öngyilkos robbantásos merényletek korszaka, a terroristák a kivégzésben látják a jövőt, véli a Guardian egyik újságírója, aki szerint az Európában elkövetett támadások is a kivégzések analógiái lehetnek, konkrét célpontokkal. Mások szerint ugyanakkor erőltetett lehet korszakokról beszélni, mert minden taktikát használtak már korábban is terroristák, az öngyilkos merényletek pedig folytatódnak a Közel-Keleten, csak már helyi taktikai céllal, nem pedig a világnak üzenve vele.
A Guardianben Jason Burke azt vetette fel cikkében, hogy minden konfliktusnak megvan és volt a jellemző taktikája vagy fegyvere: szerinte az első világháborúban ez a lövészárok volt, a másodikban a tank, Vietnamban a helikopter. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások utáni évtized az öngyilkos merényleteket elkövető terroristákról szólt, a New York-i World Trade Center mellett lecsaptak a londoni metróban, vagy éppen egy bali klubban, de Irakban, Afganisztánban és Pakisztánban különösen rendszeresek voltak a támadásaik. Afganisztánban az első öngyilkos merényletet 2002-ben hajtották végre, nyolc évvel később pedig már 106-ot követtek el az országban.
Az öngyilkos merényletek az Oszama bin Laden és az al-Kaida által bevezetett taktika alapelemei voltak. A Guardian újságírója szerint ez a korszak 2011-ben, Bin Laden halálával, az al-Kaida háttérbe szorulásával és az arab tavasszal ért véget.
Burke is hozzáteszi azonban, hogy korábban is voltak már a most Szíria és Irak egyes részein egy kalifátust kikiáltó Iszlám Állam által alkalmazottakhoz hasonló módszerek. Például a Guantánamón fogvatartott, a 9/11-i terrortámadások kitervelésével gyanúsított Hálíd Sejk Mohamed néhány hónappal a New York-i támadások után fejezett le egy amerikai újságírót. Az Iszlám Állam elődje, az iraki al-Kaida is brutalitásáról volt ismert, több túszt is kivégzett, Afganisztánban és Pakisztánban pedig a tálibok és megöltek több száz kémnek minősített embert.
Bár korábban is voltak nyilvános kivégzések, de nem ilyen mértékben, éppen ezért Burke szerint az iszlamisták új taktikájának korszaka a kivégzés-szerű gyilkosságokkal írható le egyelőre leginkább. Ez az Iszlám Állam elsődleges propagandaeszköze és fegyvere. Burke szerint a legtöbb mostani csoport elsősorban területeket akar szerezni, ehhez pedig az öngyilkos merényleteket még mindig használják, de helyi taktikai okokból, például egy város ostrománál.
A Guardian szerzője szerint a nyugati célpontok elleni új terrortámadások is sok szempontból nyilvános kivégzésekre emlékeztetnek függetlenül attól, melyik terrorszervezet nevében követik el azokat. A Charlie Hebdo és rendőrök elleni támadások mellett példaként említik már 2013-ból azt a londoni esetet, amikor két férfi megölt London déli részén egy szolgálaton kívüli katonát. Belgiumban is rendőrök elleni támadásokra készültek január végén a terrorellenes akciókban megölt iszlamisták.
Dániában sem véletlenszerűen választotta ki az áldozatait a támadó. Először Koppenhágában egy kávézóban nyitott tüzet, ahol éppen a szólásszabadságról tartottak előadást, egy rendezőt megölt, három rendőrt pedig megsebesített. A rendőrség szerint ugyanez az ember támadt egy zsinagógára órákkal később, megölt egy zsidó őrt, és megsebesített két másik rendőrt.
A The Atlantic szerint két fontos különbségről az Oszama Bin Laden kori al-Kaida és az Iszlám Állam között hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Az egyik, hogy Oszama Bin Laden az iszlám kalifátusra mint egy távoli célra gondolt, amit az életében nem lát majd megvalósulni. Ennek megfelelően az al-Kaida autonóm sejtek laza szövetségeként működött. A IS nem ilyen: a legitimitásukhoz elengedhetetlen, hogy legyenek elfoglalt területeik és egy jól szervezett, felülről-lefelé irányuló hierarchikus vezetői struktúrájuk. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az IS valódi célja lényegében az, hogy visszahozzák a hetedik századi iszlám törvénykezést.
Az Iszlám Állam egy új ideológiai hadszínteret nyitott, amit az úgynevezett magányos harcosok által elkövetett támadások szegélyeznek, sokszor anélkül, hogy az európai támadóknak és elfogott gyanúsítottaknak akár lenne kapcsolatuk a szervezet szíriai és iraki szárnyával. Az országok titkos szolgálatai is nehezebben tudják lenyomozni az ilyen támadókat, mivel egy lőfegyvert beszerezni sokkal egyszerűbb és kevésbé feltűnő lehet, mint egy nagy erejű robbanószerkezethez szükséges alapanyagok beszerzése. Ennek ellenére maradnak nyomok, a Charlie Hebdo elleni támadás után is külföldi fegyverkereskedőkre vadásztak a hatóságok.
Az Iszlám Állam is arra buzdítja nyugat-európai híveit, hogy térjenek vissza Európába, aztán ott kövessenek el helyi terrorcselekményeket, de a Charlie Hebdo elleni támadást is magára vállaló jemeni al-Kaida, a szervezet legaktívabb és egyik legveszélyesebb sejtje korábban már többször próbált elkövetni támadásokat nyugati célpontok ellen, és a jemeni kiképzőtáboraiban más terrorcsoportoknak segítő harcosokat is kiképezhetett. Az al-Kaida retorikájában kifejezetten előtérbe került a nyugati célpontok elleni, magányos terrorcselekmények elkövetése, de a jemeni fővárosban, Szanaaban is támadtak az elmúlt években, és még arra is képesek voltak, hogy megostromolják a szanaai védelmi minisztériumot, aminél 52 civilt öltek meg.
Marton Péter nem mindenben ért egyet Burke-kel. „Gépeltérítést végrehajtani ma már sokkal nehezebb, a robbantásos öngyilkos merényleteknél pedig sokkolóbbak lehetnek, és akár több áldozattal is járhatnak a távolinak hitt háborús konfliktusok valóságát európai városokba helyező lőfegyveres támadások” – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének adjunktusa. Szerinte a terrorizmus módszerei alapvetően stratégiai módon a körülményekkel együtt változnak.
Ugyanakkor sok múlik az éppen aktív csoportok és szimpatizánsaik ideológiáján is. Marton szerint kissé erőltetett lehet korszakokról beszélni a terrorizmuson belül, például a XIX. századi anarchisták is már sok olyan módszert kitaláltak, amit ma újszerűnek vélünk. A vallási terrorizmus több figyelmet kap a többinél – ha David Rapoport amerikai professzor és terrorizmus-szakértő négy nagy hullámát, az anarchista/nacionalista-anti-
Marton szerint a köznyelvben az öngyilkos merénylet kifejezés összekapcsolódott a robbantás fogalmával, de ha valaki halálra szántan szembeszáll a rendőrséggel és kommandósokkal, az gyakorlatilag ugyanúgy öngyilkos merényletet követ el.
Szíriában és Irakban kifejezetten elterjedtek maradtak a robbantásos öngyilkos merényletek is, amivel főként taktikai célokat akarnak elérni. Ezekben sok nyugat-európai dzsihádista is meghalt az elmúlt években. A nyugati médiában azonban a szíriai és az iraki konfliktus részletei elvesznek a tájékoztatás közegében.
Az Iszlám Állam propagandája intenzíven beszámol mindenről, a legkisebb taktikai sikerről is hírt adnak támogatóiknak. „Az Iszlám Állam részéről kifejezetten a nyugat felé irányuló kommunikáció alapvető üzenete az, hogy ők jobban szeretik a halált, mint mi az életet” – mondta Marton. Ez abból is ered, hogy az Iszlám Állam részéről alapvető törekvés, hogy minden cselekedetüket precíz vallásjog-alkalmazásként, illetve az általuk szentként tisztelt szövegek szó szerinti betartásának állítsák be, ez pedig megköveteli tőlük életük feláldozását, ha szükséges.
„A kivégzéseket kifejezetten közvetítésre tervezték, egy olyan márkát épített ki az Iszlám Állam, ami extrém brutalitásával sokkol, mégis közelinek érzi a néző, mint a családi fotókat az okostelefonján” – írta Anne Barnard az IS stratégiájáról a New York Timesban. Barnard szerint a félelemkeltésre és manipulációra egyaránt szolgáló képsorok elvonják a világ figyelmét olyan más erőszakos cselekményekről, mint a szíriai kormány hordóbombái, melyek „sokkal több embert ölnek meg, de ritkán keltenek világszerte felháborodást”.
Szíriában emberi jogi szakértők és kormányellenes aktivisták sokkoló, de nem erőszakos képekkel próbálják felhívni a világ figyelmét arra, hogy mennyi erőszakos cselekmény történik a térségben. Egy képen például narancssárga ruhába öltözött gyerekek állnak egy ketrecben. Barnard szerint a nyugati hatalmak a szíriai kormányerőket egyszerűen nem tartják annyira fenyegetőnek a Nyugatra nézve, mint az Amerikát és Európát is fenyegető Iszlám Államot, így maguk sem érdekeltek a szíriai rezsim szennyesének minél szélesebb körű kiteregetésében. Az is közrejátszik, hogy mivel több százezer ember halt meg a polgárháborúban, már-már hajlamos a közvélemény normálisnak tekinteni a borzalmakat.
A képek célja éppen az, hogy az emberek figyelmét újra felhívja a szíriai kormányerők kegyetlenségére. „Sajnálom, hogy el kellett jutnunk idáig, hogy ezeket a gyerekeket kellett felhasználnom ehhez. De nap mint nap, minden percben halnak meg gyerekek, és a szokványos képekhez már hozzászoktak az emberek” – nyilatkozta a New York Timesnak a képek készítője.