Index Vakbarát Hírportál

Libéria talán ebolamentes

2015. március 5., csütörtök 12:06

A 10 ezer halálos áldozatot követelő járvány tavaly februári kitörése óta először fordult elő Libériában, hogy nem regisztráltak újabb megbetegedést – írta a BBC.

Egyelőre azonban korai a járvány megszűntéről beszélni: Sierra Leonében és Guineában ugyanis az elmúlt héten is jelentek meg újabb fertőzöttek. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint a két nyugat-afrikai országban március 1-je óta 132 ember betegedett meg az eddigi adatok alapján 50 százalékban halálos ebola vírusával.

Ez azonban azt is jelenti, hogy a járvány Libériában is ismét felütheti a fejét, így a WHO szerint korai még a járvány végleges visszaszorulásáról beszélni. Abban sem biztos, hogy Libériában valóban nem volt újabb megbetegedés, mert a családok gyakran nem merik elvinni kórházba beteg hozzátartozójukat – hívta fel a figyelmet a WHO szóvivője. Gregory Hartl szerint másfél hónap kell ahhoz újabb fertőzött megjelenése nélkül, hogy az országot ebolamentessé nyilváníthassák.

A fertőzés terjedésében nagy szerepet játszott, hogy a lakosság nem feltétlenül működött együtt a világszervezet embereivel és nem tartotta be a temetések biztonsági előírásait sem, noha a halott is képes terjeszteni a betegséget, ha megérintik. A temetési rituálénak ugyanis fontos elemét képezi a testi kontaktus.

A libériai elnök Ellen Johnson Sirleaf szerint a járványtól sújtott országoknak Marshall-segélyre volna szükségük, hogy megbirkózzanak az ebolával.

Rovatok