Index Vakbarát Hírportál

Belekarcoltak a Colosseumba, szelfiztek, elkapták őket

2015. március 8., vasárnap 18:19

Egy 21 éves és egy 25 éves kaliforniai turista jó ötletnek gondolta, hogy a római Colosseum falába belekarcolnak egy kicsit, egész pontosabban a J és N betűket. A rongálás után még nyomtak egy szelfit is, ami nem biztos, hogy olyan jó ötlet volt, ugyanis a műemlék falára szigorúan tilos bármit írni vagy vésni. A rendőrség elkapta őket, pénzbüntetés vár rájuk és egy kiadós bírósági tárgyalás, írja a Guardian.

A turisták nem az i. sz. 80 környékéről fennmaradt kövekbe karcoltak, hanem abba a részbe, amit az 1800-as években az akkori pápa felújíttatott. Februárban erősítették a biztonsági ellenőrzést a műemléknél, ugyanis elterjedt a hír, hogy az Iszlám Állam potenciális célpontnak tekinti a turisták által gyakran látogatott római helyszíneken, de a fémdetektorok sem nyújtanak elég védelmet a napi több ezer rosszul viselkedő látogató ellen.

Rovatok