Index Vakbarát Hírportál

Igen, tavaly rekordbiztonságos volt repülni

2015. március 9., hétfő 07:03

Hiába halt meg repülőgép-katasztrófában több ember 2014-ben, mint a korábbi években, a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) szerint a tavalyi év minden idők legbiztonságosabbja volt a légi szállítás tekintetében.

„Bár a repülésbiztonság kérdése tavaly folyamatosan ott volt a legfontosabb hírek között, az adatok azt mutatják, hogy a légi közlekedés egyre biztonságosabb” – idézte a Reuters a 250 légitársaságot magába foglaló IATA vezetőjét. Tony Tyler szerint ugyanis

tavaly 641 ember halt meg 12 balesetben, míg 2009–2013 között évente 517-en, átlagosan 19 balesetben.

A balesetek száma tehát csökkent, különösen a felszállások számához viszonyítva.

Hacsak úgy nem

Akkor 0,58 baleset esett egymillió repülőútra, tavaly viszont csak 0,23.

Igaz, ebbe nem számolták bele a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj gépet, mert az az IATA szerint nem baleset volt, így nem kerülhet bele a baleseti statisztikába. A Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, épp egy éve megsemmisült maláj gép viszont bekerült a statisztikába, bár a pontos ok nem ismert, hiszen a repülőgépből semmi, így a két fekete doboz sem került elő.

Azt azonban a 298 áldozatot követelő kelet-ukrajnai tragédia kapcsán Tyler elismerte, hogy az iparágnak és az államoknak közösen kell tenniük azért, hogy csökkentsék a háborús zónák feletti repülés kockázatát – például az ezzel kapcsolatos katonai információk jobb megosztásával a polgári repülés számára.

Donyeck felett például nem volt tilos 10 ezer méter felett repülni, noha sejthető volt, hogy a térségben vannak olyan fegyverek, amelyek képesek ilyen magasságban is megsemmisíteni egy repülőt.

Rovatok