Index Vakbarát Hírportál

Drónokat küld az USA Ukrajnába

2015. március 11., szerda 17:35

Felderítő drónok és Humvee típusú páncélozott harcjárművek is lesznek az Ukrajnának küldött, megnövelt amerikai támogatásban - közölte szerdán telefonon Petro Porosenko ukrán elnökkel Joe Biden amerikai alelnök.

Az Egyesült Államok egy Washingtonban név nélkül nyilatkozó illetékes szerint Raven típusú, kis méretű, kézből indítható drónokat, 30 nehéz páncélzatú és 200 szabványos Humveet, valamint rádiókat, aknavető elleni radarokat és más felszerelést küld majd Ukrajnának, 75 millió dollár értékben, írja az MTI. A segélyszállítmány kivétel nélkül halált nem okozó eszközökből áll majd, a drónok (melyeknek számát nem közölték) nem lesznek felfegyverezve.

Oroszország folytatja az agressziót

Oroszország továbbra is katonai támogatást nyújt a kelet-ukrajnai szakadároknak - mondta szerdán újságíróknak Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség első számú civil tisztségviselője, aki a NATO európai erőinek főparancsnokságán tett látogatást, írja az MTI.

Stoltenberg közölte, hogy Oroszország fegyverrel látja el a szeparatistákat, kiképzést nyújt nekik, és saját katonáival is jelen van Kelet-Ukrajnában.

"Ezért felszólítjuk Oroszországot, hogy teljes mértékben vonja ki erőit Kelet-Ukrajnából, és tartsa tiszteletben a minszki megállapodást" - tette hozzá a főtitkár. 

Újabb szankciók

Washington emellett szerdán újabb szankciókat léptetett életbe nyolc ukrajnai szakadár vezető, valamint az Orosz Nemzeti Kereskedelmi Bank ellen, amely a Krím tavalyi orosz elcsatolását követően képviseletet létesített a félszigeten.

"Ha Oroszország továbbra is támogatja Ukrajna destabilizálását és megsérti a minszki (tűzszüneti) megállapodásokat és azok végrehajtási tervét, akkor az a már most is jelentős ár, amellyel szembesülnie kell, a jövőben tovább növekszik majd" - írta közleményében Adam Szubin, az újabb gazdasági büntetőintézkedéseket bejelentő pénzügyminisztérium terrorizmus és a pénzügyi hírszerzés ügyében megbízott államtitkára.

Rovatok