Index Vakbarát Hírportál

Halálra futtatta unokáját, gyilkossággal vádolják

2015. március 11., szerda 12:54 | aznap frissítve

Egy alabamai asszonyt gyilkossággal vádolnak, miután unokájának büntetésből addig kellett futnia, amíg meg nem halt, írja a Kval.com.

A vád szerint Joyce Garrard három órán keresztül kényszerítette futásra a 9 éves Savannah Hardint. A kislánynak annyi volt a bűne, hogy hazudott azzal kapcsolatban, hogy evett-e süteményt az iskolai buszon. Betegsége miatt nem ehetett, de a nő azért lett dühös, mert a kislány nem mondott neki igazat.

Az államügyész vádbeszédében arra hívta fel az esküdtek figyelmét, hogy tanúk, a szomszédok is bizonyítani fogják a nagyszülő kegyetlenségét, míg a védő szerint a kislány boncolásakor nem kiszáradásra utaló jeleket, hanem ellenkezőleg, túl sok folyadékot találtak a lány szervezetében.

Egy szomszéd azt vallotta, hogy látta, amint a kislány órákon keresztül kezében bottal fut, miközben a nagyanyja, mint egy kiképzőtiszt, folyamatosan futásra kényszerítette, majd a kislány négykézlába ereszkedett. Ekkor a vádlott nő egy vödör vizet önött rá.

A lány mostohaanyját, Jessica Mae Hardin is gyanúsítják, mert nem avatkozott közbe.

Rovatok