Index Vakbarát Hírportál

Ausztriában kapták el Repülős Gizit

2015. március 12., csütörtök 13:28 | aznap frissítve

Burgenlandban bukott le a magyar kriminalisztika történetének legismertebb alakja, a most 89 éves K. Sándorné, alias Repülős Gizi, írja az osztrák Kronen Zeitungra hivatkozva a Bors.

Repülős Gizi két héttel ezelőtt szökött meg az idősek otthonából, és a Fertő tó partján lévő, de már osztrák részen lévő Ruszt egyik házába tört be. Az üzletember házában azonban volt riasztó, így a rendőrök tetten értek az asszonyt, amint éppen értéktárgyak után kotorászott a dobozokban.

Az osztrák rendőrök a magyar hatóságokkal való adategyeztetéskor tudták csak meg, hogy 2011-ben követett el betörést.

Az 1926 októberében, Miskolcon született nő az egyik bírósági tárgyalásán azzal magyarázta tettét, hogy egy baleset következményeként agyhártyagyulladást kapott és ez a kiváltó oka a kleptomán hajlamainak.

K. Sándorné azért kapta a Repülős Gizi nevet, mert az '50-es években, amikor léteztek belföldi repülőjáratok, úgy követte el a betöréseket, hogy reggel felszállt Budapesten egy gépre, leszállt valamelyik nagyvárosban, kirámolt valamit, majd az esti géppel hazajött. Kalandjairól 2007-ben önéletrajzi könyvet írt Repülős Gizi – A tolvajok királynője címmel.

Rovatok