Száztízezer ember gyűlt össze a Kremlnél, hogy megünnepelje a Krím Oroszországhoz való csatlakozásának első évfordulóját – írta az Interfax. A koncert előtt Vlagyimir Putyin is megjelent a tömeg előtt. Az orosz elnök kijelentett:
Mindig is úgy tartottuk, hogy az oroszok és az ukránok egy nép – én ezt ma is így gondolom.
A koncert egyik fellépője történelmi távlatokba helyezte Putyin országgyarapítását:
„Az egyik Vlagyimir megkeresztelte Ruszt, a másik visszahozta neki kereszténységének bölcsőjét” – mondta Dmitrij Haratjan, egy vonalba állítva az orosz elnököt és a 978-1015 között uralkodó Vlagyimir nagyfejedelmet.
A rendezvény néhányszáz méterre zajlott Borisz Nyemcov ellenzéki politikus február végi meggyilkolásának helyszínétől.
Ezután Putyin egy másik szomszédjától elszakított szakadár állam vezetőjével tárgyalt. A Grúziából egyoldalúan kiszakadt, Oroszország által 2008-ban független államként elismert Dél-Oszétia vezetőjével alűírt szerződés Oroszország további területi gyarapodását vetíti előre.
A 70 ezer lakosú kváziköztársaság élén álló Leonyid Tyibilov és Vlagyimir Putyin a két ország integrációjának erősítéséről állapodott meg – közölte a Kreml hivatalos oldalán.
„Csak a szövetség, az integrációs folyamat erősítése lehet a válasz azokra a kihívásokra és fenyegetésekre, amelyek mai világunkban léteznek” – jelentette ki Tyibilov, hozzátéve, hogy Dél-Oszétia Oroszország minden lépését támogatja, beleértve a Krím csatlakozását.
Sokatmondó, hogy a megállapodásra napra pontosan egy évvel azután került sor, hogy Oroszország hivatalosan is saját területévé nyilvánította az addig Ukrajnához tartozó Krímet.
A megállapodás nyomán Oroszország magára vállalja Dél-Oszétia védelmét – azaz az orosz haderő hivatalosan is megjelenik az elszakadást el nem ismerő Grúzia és Dél-Oszétia határain.
Oroszország hat év alatt egymilliárd eurót juttatott Dél-Oszétiának, idén pedig hozzájárulva a dél-oszétiai költségvetési alkalmazottak fizetéséhez célul tűzte ki, hogy a bérszintet Oroszország észak-kaukázusi térségének átlagához emeli fel. Hozzájárul a nyugdíjak kifizetéséhez és a szociális rendszer fenntartásához is.
A szerződés nagy lépés Dél-Oszétia teljes integrációja felé: több intézményt már most lényegében egyesítenek, illetve az orosz megfelelőjéhez csatolnak. Szorosan összehangolják a külpolitika mellett a belügyminisztériumok működését is.
Hasonló értelmű szerződést írt alá korábban Moszkva és a szintén Grúziából egyoldalúan kiszakadt Abházia is.
Moszkva azonban akkor is hangsúlyozta: a két ország és Oroszország egyesítéséről nicsen szó. A jelenlegi szerződés 25 évre érvényes és 10 évvel meghosszabbítható.