Index Vakbarát Hírportál

Még mindig Szlovákiában vesztegel a magyar Gripen

2015. március 21., szombat 13:43

Kényszerleszállást hajtott végre a Magyar Honvédség JAS39 Gripen katonai vadászgépe pénteken a kassai repülőtéren a hajtómű meghibásodása miatt. A párban repülő gépek egy svédországi éleslövészeti hadgyakorlatról tértek vissza a kecskeméti légibázisra.

A gépen keletkezett beazonosíthatatlan hiba miatt döntött a pilóta a leszállás mellett, nyilatkozta Juraj Tóth a kassai reptér marketingigazgatója. Hozzátette: a magyar Gripen továbbra is a kassai repülőtéren van, jelenleg a magyar szakemberek érkezésére várnak, akik megjavítják a gépet. A keletkezett meghibásodásról, a javítás időtartalmáról, és, hogy a gép meddig marad Kassán, egyelőre nem tudott beszámolni.

Ahogy az index is korábban beszámolt: a gépek hazatérése során kiderült, hogy a hatodik Gripen meghibásodás miatt nem tudta felhasználni teljes üzemanyagkészletét, így pilótája a biztonsági előírásoknak megfelelően inkább úgy döntött, hogy az útba eső Kassa repülőterén hajt végre kényszerleszállást.

Az mno.hu informácói szerint a vadászgépeket követő An–26 ismereteink szerint szintén kitért a kelet-szlovákiai repülőtérre, hogy a fedélzetén utazó műszaki szakemberek megkíséreljék kijavítani a hibát. Most úgy tűnik, több szakemberre lesz szükség a gép rendbetételéhez.

Itt a segítség

A hír meglehetősen sajátos visszhangot kapott Szlovákiában. A Londonban élő Peter Trescak biztonságpolitikai szakértő twitterén számolt be a hírről, mindeközben a szlovák internetes fórumokon beindult a dili és arról írnak, hogy megkezdődött Dél-Szlovákia magyar megszállása.

Közben segítséget ajánlott fel a szlovák honvédelmi légierő parancsnoka a Kassán veszteglő Gripen vadászgép ügyében, de a magyar fél elutasította azt - tájékoztatta a szlovák sajtót Martina Balleková, a szlovák Honvédelmi Minisztérium szóvivője.

A technikusok még nem érkeztek meg. Nem tudjuk pontosan, mikor tud a gép felszállni - tájékoztatta a szlovák távirati irodát Juraj Tóth, a kassai repülőtér marketingigazgatója, aki még szombat délelőtt úgy nyilatkozott, hogy várják a magyar szakemberek érkezését.

Tóth hozzátette, a kassai repülőtéren elegendő parkolóhely található, a katonai repülőgép nem zavarja a polgári közlekedés forgalmát. A szlovák tájékoztatási iroda kérdésére, miszerint meddig tartózkodik magyar katonai repülőgép Szlovákia területén Tóth nem tudott pontos választ adni, minden attól függ, mennyi időt vesz igénybe a gépen keletkezett hiba kijavítása. Nem zárom ki, hogy a gép már vasárnap felszáll, tette hozzá.

Nem kell a segítség

Megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy reagáljanak a szlovák Honvédelmi Minisztérium közleményére. Válaszukban a következőt írják:

„A Magyar Honvédség és a Szlovák Védelmi Minisztérium közötti párbeszéd annak a tisztázására terjedt ki, hogy a kassai repülőtérnek van-e katonai része. Mivel nincs, így a Gripen tárolását a kassai repülőtér civil alkalmazottainak segítségével oldották meg.

A magyar műszaki állomány holnap indul útba a megfelelő felszereléssel és a javítások elvégzése után a gép visszaindul Magyarországra".

Rovatok