Index Vakbarát Hírportál

Áder még nem döntött a moszkvai parádéról

2015. március 23., hétfő 16:34

Hatvannyolc állam- és kormányfői meghívót küldött ki Oroszország a II. világháború lezárásának 70. évfordulóját ünneplő Vörös téri katonai parádéra május 9-re.

Ebből egyelőre csupán a meghívottak fele jelzett vissza, hogy elutazik az évfordulóra. Ebben benne van az Európa Tanács és az UNESCO képviselője is. Az ENSZ-nek küldött meghívóra még nem érkezett válasz.

Az érkezők listáját Moszkva később közzéteszi, egyelőre annyit lehet tudni, hogy az állami vezetők közül jelen lesz:

Kína, Észak-Korea, India, Vietnam, Brazília, Kuba, Dél-Afrika, Egyiptom első embere és a volt Szovjetunió tagállamai közül Belarusz, Tadzsikisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán elnökei.

Európából nem csak az EU-n kívüli Montenegró, Macedónia, Szerbia, valamint a Bosznia-Hercegovina részét képező boszniai Szerb Köztársaság jelezte részvételét, de ott lesz a holland, a görög, a szlovák kormányfő, a ciprusi elnök és valószínűleg a cseh államfő is, bár az utazás mellett kardoskodó Milos Zemant egyelőre győzködik, hogy maradjon távol az ünnepségtől. Norvégia szintén ott lesz.

Az sem megy, aki Putyint a D-napra hívta

A Kreml ukrajnai politikája láttán saját függetlenségét féltő balti államok távolmaradása nem meglepő, ahogyan az sem, hogy nem képviselteti magát Moszkvában a grúz vezetés sem.

Magától értetődő, hogy Ukrajna sem vesz részt az ünnepségen, hiszen a Krím orosz elcsatolása és a kelet-ukrajnai szeparatisták orosz támogatása ezt lehetetlenné teszi. Eközben a tervek szerint valamilyen formában jelen lesz a Vörös téren május 9-én a szakadár Donyecki (DNR) és Luganszki Népköztársaság (LNR) képviselete is.

Korábban az Egyesült Államok tette egyértelművé, hogy sem Barack Obama elnök, sem a külügyminiszter John Kerry nem utazik a moszkvai ünnepségre, ahogyan a brit kormányfő és a német kancellár sem. Igaz, Angela Merkel ravaszul utasította el a meghívást, május 10-én ugyanis Moszkvában lesz és Vlagyimir Putyinnal közösen koszorút is elhelyez a Kremlnél az ismeretlen katona sírjánál.

Most már bizonyos, hogy nem megy a katonai parádéra Francois Hollande sem, noha a francia elnök a normandiai partraszállás 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre maga hívta meg az orosz elnököt. Ekkor már javában tartott a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus, és élt a vád, hogy Moszkva támogatja a donyecki és luganszki szeparatistákat is. Hollande ugyanakkor elmondta, hogy a Szovjetunió győzelemért tett áldozatvállalásáról nem szabad megfeledkezni, akkor sem, ha jelenleg vannak ellentétek Oroszország és az EU között. Lehetséges azonban, hogy az elnök nélkül, de hivatalos delegációval mégis jelen lesznek a franciák a Vörös téren.

Nem utazik az ünnepségre az Európai Tanács elnöke, az „EU elnöke” Donald Tusk sem. Az egykori lengyel kormányfőhöz hasonlóan nem fogadta el Putyin meghívását a lengyel kormány sem.

A távolmaradást minden esetben Moszkva kelet-ukrajnai politikájával indokolták, bár  Kremlhez lojális orosz sajtó ezt többször a II. világháború eredményeinek elvitatásaként értelmezte.

Budapest még kivár

A magyar államfő Vlagyimir Putyintól kapta meghívását az évfordulóra, amikor az orosz elnök Budapesten járt. Áder János egyelőre nem közölte nyilvánosan, hogy elutazik-e. A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóosztályán annyit közöltek: egyelőre nem született döntés.

Ezzel azonban nincsen egyedül a térségben a magyar elnök, egyelőre Ausztria sem adott végleges választ.

Vörös térre kéne menni?

  • 195
    Nem, mert ez a szovjet megszállás kezdete Kelet-Európában
  • 136
    Igen, ez Európa közös ünnepe, a napi viták felett
  • 98
    Nem, Magyarország a legyőzöttek között volt, ez nem ünnep
  • 61
    Nem, mert legfontosabb szövetségeseink nem mennek
  • 37
    Igen, a magyar gazdaságot segíti Oroszországban egy ilyen gesztus
  • 24
    Igen, főleg, mert Brüsszel és Washington nem megy

Öt évente kérdés

A moszkvai ünnepségen 2010-ben sem vett részt minden meghívott, bár akkor mindenki hazai elfoglaltságára hivatkozott. Nem volt ott a francia elnök de a Putyin barátjának tartott olasz kormányfő, Silvio Berlusconi sem. Barack Obama sem tette meg azt a szívességet, hogy az akkor épp elnök Dmitrij Medvegyev kedvéért Moszkvába menjen. Angela Merkel azonban elutazott az ünnepségre, ahogyan a lengyel elnök, Bronislaw Komorowski is – alig egy hónappal elődje, a Szmolenszknél repülőgép-balesetet szenvedett Lech Kaczynski halála után.

A legteljesebb a meghívottak köre 2005-ben volt. Akkor George W. Bush amerikai elnök mellett Jacques Chirac francia elnök, Berlusconi és a német kancellár is eljött – Gerhard Schröder még német veteránokat is hozott magával Moszkvába. Az ENSZ főtitkára, Kofi Annan és az EU Bizottságának elnöke, José Manuel Barroso is részt vett a rendezvényen. Az akkori brit kormányfő Tony Blair ugyan nem utazott el, de képviselte Londont helyettese, John Prescott.

2005-ben Magyarországról Mádl Ferenc államfő utazott Moszkvába.

 

Egyszer sem voltak jelen a balti államok teljes létszámban: 2005-ben csak a lett elnök ment Moszkvába, 2010-ben vele együtt az észt is, ám Litvánia mindkétszer távolmaradt. Mihail Szaakasvili grúz elnökként már azelőtt távol maradt, hogy 2008-ban a fegyveres konfliktus után Moszkva elismerte volna Dél-Oszétia és Abházia szakadárjainak függetlenségét. Grúzia ezután sem 2010-ben, sem idén képviselteti magát az ünnepségen.

Rovatok