Index Vakbarát Hírportál

Férfiak gyilkolták, nők temetik az ártatlan afgán asszonyt

2015. március 23., hétfő 11:01

A nők elleni erőszakkal szembeni spontán demonstráció alakult ki azon a temetésen, amin egy csütörtökön meglincselt asszonyt búcsúztattak Afganisztánban. Az afgán temetéseken a szokás szerint férfiak viszik a koporsót, most azonban nők kísérték utolsó útjára az áldozatot.

A Farkhunda nevű nőt csütörtökön lincselte meg a felháborodott tömeg, mert a gyanú szerint elégette a Koránt. Valójában erre azóta sem került elő semmi bizonyíték. Az Iszlám előírásainak megfelelő fátylat viselő Farkhunda, akik mélyen vallásosnak ismertek, csak a szerinte babonát kínáló talizmánárusok ellen kelt ki. A vita közben azonban az egyik árus azt kiáltotta, hogy a nő meggyújtott és elégette az Iszlám szent könyvét.

Erre a tömeg rárohant, rugdosta, botokkal ütlegelte, kövekkel dobálta. Végül ledobták egy háztetőről, autóval hajtottak át rajta, végül felgyújtották.

Bár a rendőrök megpróbálták kimenteni a felbőszült tömegből, a levegőbe leadott lövések nem segítettek. Most sokan azt mondják, a hatóságok nem tettek meg mindent, hogy megmentsék az ártatlan nő életét.

Bár semmi bizonyíték nem került elő, vannak, akik még mindig jogosnak gondolják a meggyilkolását. Egy kabuli imám az elkövetők letartóztatása ellen szólalt fel egy kabuli mecsetben, „abból lázadás lenne” — mondta a Washington Post szerint.

We are all Farkhunda! #JusticeForFarkhunda pic.twitter.com/Aftxp6UuLd

— Habib Khan Totakhil (@HabibKhanT) 2015. március 22.

Az amerikai biztonsági erők év eleji távozása után magára hagyott, túlterhelt helyi hatóságok ennek ellenére 13 embert már letartóztattak. Farkhunda vasárnapi temetése spontán demonstráció lett a nők elleni erőszakkal szemben. „Farkhunda Afganisztán lánya. Ma ő, holnap mi következünk” — énekelték a gyászolók. Közben a felháborodás online is nagy hullámokat ver, a #JusticeForFarkunda hashtag a twitteren egyesíti az afgán nőkért aggódókat.

Rovatok