Index Vakbarát Hírportál

Belehalt sérüléseibe a túszul ejtett török ügyész

2015. március 31., kedd 13:44 | aznap frissítve

Megölték azt a két fegyverest, akik túszul ejtettek egy ügyészt Isztambulban, de a török külügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy a súlyosan megsebesült túszul ejtett férfi is meghalt a kórházban. A helyi rendőrfőnök szerint a különleges erők azután hatoltak be, hogy lövéseket hallottak. Lövéseket és robbanásokat lehetett hallani, füst szállt az épületből, írja a Reuters szemtanúkra hivatkozva. Egy mentő hajtott a hátsó ajtóhoz.

Valószínűleg egy török szélsőbaloldali szervezet, a Népi Felszabadító Forradalmi Párt/Front (DHKP-C) tagjai az elkövetők, akik pisztolyt szegeztek az ügyész fejéhez az épületben. A háttérben az ő zászlójuk volt látható.

Szemtanúk szerint a török speciális egységek már kora délután behatoltak abba az épületbe, ahol a túszejtés történt.

A túszul ejtett ügyész, Mehmet Selim Kiraz nyomozott Berkin Elvan ügyében, akit a 2013-as kormányellenes tüntetések idején sebesítettek meg, és 269 napig feküdt kómában, mielőtt életét vesztette.

A túszejtés a Caglayan igazságügyi palota egyik termében történt, az épületet evakuálták. A helyettes főügyész azt nyilatkozta, a rendőrség és a túszejtő csoport között egy közvetítőn keresztül tárgyaltak, akit a túszejtők választottak ki.

A Népi Felszabadító Forradalmi Pártot 1978-ban alapították, Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek minősítette.

A szervezethez köthető weboldalon közzétettek egy sor követelést, például hogy azonnal tegyenek vallomást a fiú haláláért felelős rendőrök, illetve hogy fejezzék be a tüntetők ellen indított eljárásokat.

A BBC-nek nyilatkozott egy ügyvéd, aki részt vett a túszejtőkkel folytatott tárgyalásokban. Azt mondta: azt követelték, hogy a rendőrség hozza nyilvánosságra a Berkin Elvan halálával kapcsolatban hozott mind a négy személy nevét.

Berkin Elvan édesapja megszólalt a túszul ejtett ügyész érdekében: az kérte, eresszék szabadon. "A fiam halott, de ne haljon meg más. A vért nem lehet vérrel lemosni" - mondta a BBC-nek.

Rovatok