Index Vakbarát Hírportál

Hat fiatalt vettek őrizetbe Amerikában, az ISIS-hez akartak csatlakozni

2015. április 20., hétfő 18:25

Hat fiatalt vettek őrizetbe az Egyesült Államok hatóságai, amiért Szíriába akartak utazni vagy el is jutottak oda, hogy szélsőségesek, például az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet oldalán harcolhassanak - közölték az MTI.

A fiatalokat vasárnap fogták el a Minnesota állambeli Minneapolis és a kaliforniai San Diego területén. Az őrizetbe vettek a népes szomáliai közösség tagjai. A hatóságok úgy tudják, az elmúlt évben több embernek sikerült elutaznia Szíriába Minnesotából, hogy a dzsihadisták oldalán harcoljon. Közülük legalább egy az Iszlám Állam tagjaként halt meg az összecsapásokban.

Korábban négy minnesotai ellen emeltek vádat Szíriában tevékenykedő terrorcsoportok támogatása miatt. Egyiküket, a 19 éves Hamza Ahmedet egy New York-i repülőtéren állították meg a hatóságok tavaly novemberben, amikor három társával a közel-keleti országba akart utazni.

Ahmedet azzal vádolják, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrorizmust felderítő vizsgálata során, és anyagi támogatást próbált nyújtani az Iszlám Államnak. Rajta kívül 2007 óta több mint 22 fiatal szomáliai származású férfi utazott Minnesotából Szomáliába, hogy az al-Shabaab nevű terrorszervezet soraiban harcolhasson.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődő, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 220 ezret. Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege ellen számos, olykor egymás ellen is küzdő szíriai felkelőcsoport harcol. A polgárháborús káoszt kihasználva az Iszlám Állam jelentős területeket vont ellenőrzése alá Szíriában.

Rovatok