Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök pénteken a kormány Falcon típusú gépén elindult vatikáni látogatására, majd visszafordult.
Talán ennél érdektelenebb hírt nem is olvashatna a héten, ha az MTI nem közölné az esetről készített hivatalos vizsgálat eredményét,
Függessze fel ön is a valóság megismerésére irányuló igyekezetét, és olvassa el a hivatalos magyarázatot!
Eszerint a következő történt: a kétmotoros kormánygépen a másodpilóta véletlenül a vezérlőpanelre öntötte a kávéját, és amikor megpróbálta felitatni, akkor véletlenül megnyomott egy vészjelző gombot, ami miatt a Falcon az Adriai-tenger felett hirtelen elkezdett süllyedni (zárójeles megjegyzés: miért kezd el süllyedni egy gép a vészjelző gomb megnyomására?). De hátra volt még a feketeleves, mert amikor a pilóta felhúzta a gépet, akkor véletlen egybeesés folytán leállt az egyik motor.
A kapitánynak ekkor elege lett a véletlenekből, és visszafordította a gépet Belgrádba.
Így hiúsult meg Tomislav Nikolić és Ferenc pápa találkozója, amit eleinte a motorhibával magyarázott a kormány, de utána az alaposabb vizsgálta megtalálta a felelőst:
akit határozatlan időre fel is függesztettek. Egyébként korábban már mindkét szerb kormánygéppel voltak problémák, de Aleksandar Vučić kormányfő szerint a mostani eset sem indokolja, hogy lecseréljék őket.