Index Vakbarát Hírportál

Szerbiában nem szolizhatnak a 18 év alattiak

2015. április 21., kedd 14:53

Szerbia hamarosan betilthatja a szoláriumok használatát a fiatalkorúak számára, írja a Vajdaság Ma. A javaslatot a bőrgyógyászok egy csoportja nyújtja majd be májusban a szerbiai parlamentnek az Euromelanoma nevű kampány keretében.

A szakértők szerint a szoláriumok nagy mennyiségű UVA-sugárzást bocsátanak ki, ami jelentősen növeli a legveszélyesebb bőrdaganat, a melanóma kialakulását. A statisztikai adatok szerint Szerbiában mindennap meghal egy ember melanóma miatt. Az egyik leginkább agresszív tumorról van szó, amely hamar áttéteket képez más szervekben.

A bőrgyógyászok javaslata szerint a 18 évnél fiatalabbak nem használhatják majd a szoláriumokat, az idősebbek pedig csak saját felelősségükre tehetik majd meg, miután megismerkednek annak minden kockázatával.

A terv egységbe kovácsolta a politikusokat, támogatja Zorana Mihajlović haladópárti (SNS) kormányalelnök, Slavica Đukić-Dejanović, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) politikusa, és a demokrata (DS) Borislav Stefanović is.

Szerbia nem az egyetlen ország, ahol ilyen törvény születik, miután a WHO már 2005-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a szoláriumok miatt a bőrrák járványszerű terjedése várható az elkövetkező évtizedekben. Az egészségügyi világszervezet éppen azt tanácsolta 10 éve, hogy a 18 év alattiaknak meg kéne tiltani a szoláriumok használatát.

Ausztráliában idén január 1-jétől tilos a szoláriumhasználat mindenki számára, előtte csak Brazília hozott ilyen komoly intézkedést. De a fiatalkorúakat már több európai ország és az Egyesült Államok is eltiltotta a szoláriumhasználattól.

Rovatok