Index Vakbarát Hírportál

Likvidálással fenyeget Jobbik-aktivistákat egy ukrajnai csoport

2015. április 24., péntek 11:29 | aznap frissítve

Erőszakos megsemmisítéssel fenyegeti a kelet-ukrajnai harcokban részt vevő Karpatszka Szics (KSZ) nevű kárpátaljai nacionalista fegyveres szervezet a szerinte ellenséges magyar szervezetek és pártok Ukrajna területén működő aktivistáit, akik tevékenységükkel aláássák az ukrán állam tekintélyét. A nyilatkozat név szerint a Jobbikot és a Hatvannégy Vármegye (HVIM) mozgalmat említi, írja az MTI.

Az irreguláris alakulat közösségi oldalain csütörtök este közzétett és kárpátaljai hírportálok által átvett nyilatkozat szerint az utóbbi időben Kárpátalja területén több, a térség destabilizálására, mégpedig az ukrán lakosság és a magyar közösség közötti összetűzés kirobbantására irányuló provokáció történt, ami azzal fenyeget, hogy a konfliktus kiterjedhet Ukrajna nyugati területeire.

„Provokátorok festékkel fújták le egyes kárpátaljai magyar falvak helységnévtábláinak magyar feliratait. Ez nyilvánvaló provokáció Oroszország részéről, amely régóta készül arra, hogy lesújtson államunk hátországára, a mi Kárpátaljánkra" – olvasható a közleményben, amely szerint az ellenség által a térségben régen elkezdett információs háború most kezd lassan cselekvésbe átfordulni.

„Közöljük, hogy a KSZ különleges rendeltetésű alakulat harcosai továbbra is figyelemmel kísérik a (kárpátaljai) helyzet alakulását, és reagálni fognak a megyében bekövetkező fejleményekre; az ukrán nép és államiság számára fenyegetést hordozó ukránellenes tevékenység folytatásának vagy eszmék terjesztésének feltárása esetén pedig kénytelenek lesznek erőszakhoz folyamodni az ellenséges magyar szervezetek és pártok (Jobbik és HVIM) Ukrajna területén működő, tevékenységükkel az ukrán állam tekintélyét aláásó aktivistáinak likvidálását és őrizetbe vételét illetően" – áll a „Becsületünk a hűség" jelmondatot sajátjának valló szervezet nyilatkozatában.

Rovatok