Index Vakbarát Hírportál

Több mint 2500 halott a nepáli földrengésben

2015. április 26., vasárnap 07:57 | aznap frissítve

A legutóbbi, indiai és nepáli hivatalos jelentések szerint már a 2500-at is meghaladta a nepáli földrengés halálos áldozatainak a száma. Mivel a mentési munkálatok még zajlanak, az áldozatok száma tovább nőhet.

Tízezrek maradtak fedél nélkül

A 7,9-es erősségű szombati földrengésnek nemcsak Nepálban voltak halálos áldozatai, hanem Indiában (56), Tibetben (17) és Bangladesben is. A földrengés a Himalájában lavinákat indított el, vasárnap reggeli jelentések szerint az alaptáborban 17-en haltak meg, és 40-en sérültek meg, vannak eltűntek is, de a számuk egyelőre ismeretlen, írja az MTI. A hegyen a becslések szerint közel ezer hegymászó volt, köztük négyszáz külföldi.

Vasárnap felkerült a Youtube-ra egy videófelvétel az Everest alaptáborából azokról a pillanatokról, amikor lezúdult az ottaniakra lavina.

A Google bejelentette, hogy egyik vezetője, Dan Fredinburg is a halálos áldozatok között van, szervezett túrán készült megmászni a Mount Everestet, belehalt súlyos fejsérülésébe. A mentést a rossz időjárás akadályozza, de a legsúlyosabb 22 sérülttel már elindult egy helikopter.

A rengés epicentruma a fővárostól, Katmandutól 80 km-re északnyugatra volt, az első rengést további utórengések követték, köztük vasárnap reggel volt egy 6,7-es is, két percen át lehetett érezni.

A földrengés által leginkább sújtott térségben, a Katmandu-völgyben a földdel váltak egyenlővé a házak, tízezrek töltötték szabad ég alatt a hideg éjszakát. A nemzetközi szervezetek humanitárius katasztrófától tartanak, a helyi hatóságok külföldi segítséget kértek. Már több ország és szervezet ajánlott fel segítséget, köztük Amerika egymillió dollárnyi segélyt és egy katasztrófavédelmi egység helyszínre küldését jelentette be, Kína 62 emberes kutatócsoportot indított Nepálba. Magyarországról a Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 nevű speciális mentőcsapat indult útnak vasárnap.

Nem tudnak magyar áldozatokról

Az újdelhi magyar konzul, Vajda Andrea vasárnapi tájékoztatása szerint továbbra sem tudnak magyar áldozatokról vagy sérültekről. Tájékoztatása szerint a Katmanduban tartózkodó 15 fős magyar turistacsoport tagjai jól vannak, ők vasárnap indulhatnak haza Magyarországra, amennyiben újra megnyitják a katmandui repteret.

Rajtuk kívül a konzulátus egy olyan magyarról tud, aki Nepálban volt szombaton, illetve további öt emberről, akik huzamosabban az országban tartózkodnak, de róluk egyelőre nincsenek friss információik. Az újdelhi nagykövetség a katmandui magyar tiszteletbeli konzultól kért segítséget.

Az újdelhi konzul az m1 vasárnap délutáni híradójában egy érintett családtag közlésére hivatkozva jelentette be, hogy egy másik turistacsoport is Nepálban tartózkodik. A turistacsoportban hét magyar van, de eddig velük sem sikerült felvenni a kapcsolatot.

Arról már korábban szóltak a hírek, hogy a Mount Everesten van az erdélyi Török Zsolt is, aki a csúcs meghódítására készült. A román külügyminisztérium esti tájékoztatása szerint a hegymászó jól van, az egyes táborban töltötte az éjszakát. Ide szállítják azokat a felszereléseket, amelyekkel a serpák helyreállíthatják a felsőbb táborokban tartózkodó alpinisták visszavonulási útját az alaptábor felé.

Mark Zuckerberg a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a nepáli tragédiára fejlesztettek egy új oldalt a közösségi szájton, melyen a térségben tartózkodó felhasználók jelezhetik hozzátartozóiknak és barátaiknak, hogy jól vannak. Itt érhető el, az alkalmazás megmutatja azt is, hogy melyik ismerősünk jelentkezett be a térségből.

Előre megjósolták

Alig egy héttel a szombati pusztító földrengés előtt földrengésszakértők és más szakemberek tartottak tanácskozást Katmanduban arról, hogyan lehetne megelőzni, hogy egy esetlegesen bekövetkező földrengés súlyos anyagi károkat és emberéletben mért veszteségeket okozzon Nepálban, illetve a fővárosban, vagyis ott, ahol alig egy hét múlva valóban emberek haltak meg és házak dőltek össze egy földrengésben. Arra természetesen senki sem számított, hogy ilyen hamar aktuálissá válik mindaz, amiről a tanácskozáson szó esett.

A téma alapját két dolog adta. Az egyik, hogy Nepálban már volt nagy földrengés, 1934-ben Katmandut tulajdonképpen porig rombolta egy 8,0 erősségű földmozgás. A másik, hogy a helyi építési szabályok, a sűrűn lakott városok és a rossz infrastruktúra különösen kiszolgáltatottá tette a helyieket már egy közepesen erős földrengésnek is.  Egy, a nepálihoz hasonló erejű földrengés Kaliforniában egymillió emberből 10-30-at ölne meg, viszont Indiában, Iránban, Pakisztánban vagy épp Kínában akár tízezret is. Erről itt írtunk bővebben.

Romokban a világörökségi helyszínek is

A földrengés több világörökségi helyszínt is megrongált, írja az MTI. A Katmandu-völgyben 130 fontos történelmi emlék, hindu és buddhista zarándokhely található, az UNESCO listáján négy itteni templom és három palota volt.

Romba dőlt Katmandu egyik jelképe, a kilencszintes Darahara torony. A 62 méteres épületből csak egy néhány méteres csonk maradt. A romok egyes becslések szerint akár 200 embert is maguk alá temethettek.

Romokban van a katmandui Durbar téren álló XVI. századi épületegyüttes számos darabja. Nepál egyik legnagyobb pagodájából, a Kaszthamandapból például gyakorlatilag csak fatörmelék maradt. Ősi építmények omlottak össze Patan és Bhaktapur városában is. Megsérült a majomtemplom néven ismert Szvajambhunat buddhista templomegyüttes is.

Rovatok