Index Vakbarát Hírportál

80 órával a nepáli földrengés után mentettek ki egy férfit a romok alól

2015. április 28., kedd 18:00 | aznap frissítve

Nyolcan órával a földrengés után élve hozott ki kedden egy nepáli-francia mentőcsapat egy 28 éves férfit  Katmandu egyik, szombaton összeomlott épületének romjai alól.  Risi Khanal víz és élelem nélkül rekedt a romok alatt, közvetlen közelében három holttesttel, írja az MTI.

Amikor múlt szombaton megkezdődött a földrengés, a fiatal férfi  Katmandu egyik hétemeletes lakóházának második emeletén volt. A felsőbb emeletek csodával határos módon épségben maradtak, és miután a férfi segélykiáltásait meghallották a mentőalakulatok, elkezdődött a kimentése.  

Debreceni orvoscsoport indul Nepálba

Szerdán Nepába indul a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM), mondta a szervezet elnöke az MTI-nek. Késmárky András elmondta: a nepáli kormány mentési egységeivel közösen szeretnének eljutni azokra a területekre, ahová nem, vagy csak alig sikerült egészségügyi személyzetet, orvosokat, technikai mentőosztagot küldeni. Az ott élők kitelepítésében, majd az ideiglenes egészségügyi ellátórendszer felállításában és minél több beteg ellátásában szeretnének segítséget nyújtani. Mintegy 30 millió forint értékben orvosi, diagnosztikai berendezéseket, gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket visznek Nepálba, köztük több műholdas kommunikációs berendezést is.

A mentőakció öt óráig tartott, a résztvevőknek ugyanis le kellett fúrniuk hozzá. A Khanalt kiszabadulása után ellátó orvos úgy vélte, a férfi pusztán akaraterejének köszönhette, hogy túlélte a katasztrófát. A férfinak valószínűleg az egyik lába eltörött.

A földrengésben a legfrissebb adatok szerint 5057 ember vesztette életét, és több mint tízezren sérültek meg. Szusil Koirala nepáli miniszterelnök kedden azt mondta, akár tízezer halottja is lehet a pusztító erejű földmozgásnak.

A szomszédos Kínában és Indiában közel százan haltak meg, köztük az a 18 alpinista, akivel a Mount Everest alaptáborában a földrengés okozta lavina végzett szombaton.  A nepáli fővárostól, Katmandutól északra fekvő, népszerű magashegyi túrázó helynek számító Rasuva körzetben kedden lavina zúdult Godatabela falura, amely közel 12 órányi sétatávolságra található a legközelebbi településtől. A szombati földrengés epicentruma közelében kialakult hógörgetegben mintegy 250-en tűntek el, mondta kedden Uddav Battarai, Rasuva kormányzója.

Az eltűntek között külföldi turisták is lehetnek. Egyelőre nem világos, hogy hegymászókat is érintett-e a baleset. A kormnányzó azt mondta: próbálják kimenteni őket, de a rossz idő és az eső akadályozza a mentési munkálatokat.A szombati, 7,9-es erősségű földrengés áldozatainak tiszteletére Szusil Koirala nepáli miniszterelnök kedden háromnapos nemzeti gyászt hirdetett. A kormányfő rövid televíziós beszédében egyúttal megköszönte az adományozóknak az eddigi segítséget.

Az ENSZ becslései szerint a 28 milliós Nepál mintegy nyolcmillió lakosát érintette a katasztrófa, és közülük 1,4 millióan szenvednek hiányt élelemben.

A nepáli Gorka körzetben, amely a szombati földrengés központjának közelében fekszik, keddi beszámolók szerint több száz falvat ért a pusztító szeizmikus aktivitás. A helyszínen tartózkodó Rebecca McAteer amerikai orvos az AP amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, néhány faluban a házak 90 százaléka összeomlott.

A földrengés központja Katmandutól mintegy nyolcvan kilométerre északnyugatra, Lamjung közelében volt. A földmozgás a Katmandu-völgyben rengeteg házat a földdel tett egyenlővé, a Himalájában pedig lavinákat indított el.

Korábban arról írtunk, hogy Nepáli béranyák szülte babák is utaznak azokon az izraeli repülőgépeken, amelyeket azért küldtek a földrengés sújtotta országba, hogy a katasztrófában megsérült izraeli állampolgárokat hazaszállítsák. A Jerusalem Post internetes oldalán közzétett videón látható, ahogy egy ilyen repülőgépről izraeliek csecsemőkkel a karjaikban szállnak ki.

Rovatok