Index Vakbarát Hírportál

Nagy lánggal ég egy komp Mallorcánál

2015. április 28., kedd 22:02 | aznap frissítve

Tűz ütött ki egy spanyol kompon Mallorca közelében, és több mint 150 főt kellett kimenekíteni a lángoló hajóról, írja a BBC. A Sorrento névre keresztelt komp Palma kikötőjéből Valencia felé tartott, a tűz pedig kedd délután ütött ki, Mallorcától mintegy 27 kilométerre.

Az utasokat és a személyzet tagjait mentőcsónakok segítségével menekítették ki. A leadott vészjelzéseket hallva két közelben járó hajó is a bajbajutottak segítségére sietett: fedélzetükre menekítették a mentőcsónakon menekülőket, majd visszavitték őket Palmába.

A szerencsétlenség során legalább három ember megsérült, őket helikopterrel szállították kórházba. Egyikőjük állapota, a spanyol hatóságok tájékoztatása szerint, súlyos.

A tűz oka egyelőre ismeretlen, azt azonban már tudni, hogy a hajó belsejében, a fedett garázsrészben keletkezett. A kompon 12 ország állampolgárai utaztak, voltak köztük románok, németek, bolgárok, ausztrálok és szenegáliak is.

Az MTI információi szerint a Sorrento 954 utas és 150 gépjármű szállítására alkalmas, de azt még nem közölték, hogy hány autó volt a hajó garázstérben. Mivel a lángokat nem sikerült megfékezni, a komp akár el is süllyedhet.

Rovatok