Index Vakbarát Hírportál

Korrupciós ügybe keveredett a CAF

2015. április 28., kedd 20:56

Előzetes vizsgálatot indított a román korrupcióellenes ügyészség a bukaresti metróvállalat által lebonyolított közbeszerzési eljárás miatt, amelyet a spanyol CAF cég nyert meg - közölte kedden a vádhatóság.

A bilbaói Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles (CAF) cég volt az egyik résztvevője annak a versenytárgyalásnak, amelyet a bukaresti metróvállalat, a Metrorex hirdetett meg csaknem 50 metrókocsi megvásárlására, írja az MTI. A szerződés összértéke 440 millió euró. A közbeszerzési eljárás eredményét korábban megfellebbezte a liciten részt vevő román Astra és a francia Alstom, de ezt az eljárást felfüggesztették az ügyészségi vizsgálat lezárásáig.

Az ügyészség a Mediafax hírügynökséggel közölte kedden, hogy a közbeszerzési eljárást lebonyolító bizottság három tagja ellen van folyamatban vizsgálat. Őket azzal gyanúsítják, hogy olyan bizalmas információkat szolgáltattak ki a spanyol vállalat képviselőjének, amelyek révén a CAF előnyre tett szert a többi vállalattal szemben, s ezáltal sérült a közbeszerzési eljárás tisztasága. 

A vádhatóság szerint a három bizottsági tag a spanyol cég pénzén ellátogatott a vállalat spanyolországi gyárába, majd egyik közülük fordítási díj címen átvett egy pénzösszeget, ami magasabb volt a piaci fordítási díjaknál. Az ügyészek Ovidiu Bancescu ellen is vizsgálódnak, aki a CAF romániai képviselője.

A Metrorex 43-51 szerelvényt akar vásárolni, ugyanis folyamatban van a bukaresti metróhálózat bővítése. Most épül a Drumul Taberei és Pantelimon közötti 5-ös vonal.

A bukaresti metróvállalat korábban már vásárolt szerelvényeket a CAF-tól, ezek jelenleg a 2-es vonalon közlekednek. A bukaresti metrón jelenleg zömében a kanadai Bombardier által gyártott kocsik közlekednek, a kanadai cég azonban nem vett részt a most vizsgált közbeszerzési eljáráson.

Rovatok