Index Vakbarát Hírportál

Kínában Nyolc Kincs kásával kínozzák a korrupt pártvezetőket

2015. május 2., szombat 13:50

Sose gondolták volna, hogy Kínában folyik a világ legnagyobb korrupcióellenes küzdelme, ugye?

Márpedig amióta 2012-ben Hszi Csin-ping lett a Kínai Kommunista Párt főtitkára, soha nem látott tisztogatás kezdődöttaz elitben. A kormányzat soraiból, a helyi tanácsokból, a katonaságból, sőt a legfelsőbb pártszervekből is igyekeznek kigyomlálni a korrupt embereket. Ahogy a pártfőtitkár-államelnök a csak 2013-ban 180 ezer embert érintő tisztogatást igazi kínai metaforával jellemezte:

a tigriseket és a legyeket is elkapjuk

A persze kőkemény hatalmi érdekeket – ugye az egypártrendszer vastörvénye alapján a politikai küzdelem kizárólag a hatalmi berkeken belül folyhat - is szolgáló kampány nagyon népszerű, a Vice lebilincselő riportja pedig ennek az antikorrupciós hadjáratnak az árnyékhadseregét mutatja be.

Azért árnyék, mert a korrupcióellenes küzdelem élcsapata nem a mélyen korrumpálódott rendőrség, és nem is a titkosszolgálat (ami a már visszavonult, ennek ellenére 2014 nyarán eljárás alá vont Csu Jong-kang befolyása alatt áll), hanem a KKP „Központi Pártfegyelem Ellenőrző Bizottsága"

Nyolc kincs mártás kommunista módra

A KKP KPEB pártfegyelem megszegésének vádjával keresi meg a vádlottakat. Ez a shuanggui-nak nevezett eljárás a párt belügyének számít, ennek ellenére a pártnyomozók úgy eltüntetik a korrupcióval vádolt funkcionáriusokat, mint a CIA a terroristagyanús embereket.

Hetekre, hónapokra elhurcolják a kiszemeltet valamilyen titkos bázisra, és ott keményen megdolgozzák. A teljesen elszigetelt rabot váltott kihallgatók bombázzák ugyanazokkal a kérdésekkel, várva, hogy a monotóniában megtörnek, és beismerő vallomást tesznek. Vád nem hangzik el, ügyvéd sem jelenik meg, csak a vallatók és az “elhajló”.

A módszerekben a kínai kínzás évezredes hagyományai – a parázsba dugott arc és az amerikai titkosszolgálati szlengben waterboarding-nak nevezet vizes fojtogatás – keverednek a Sötétség délben-ből ismert kommunista lelki terrorral. A ritka beszámolók egyike szerint a fogvatartottakat

arra kényszerítik, hogy felnyalják saját ürüléküket és vizeletüket. A koktél neve: Nyolc Kincs Kása.

Arra azért nagyon ügyelnek, hogy ne forduljanak elő halálesetek, hiszen a bűnvallóknak a bíróság előtt is vissza kell mondaniuk vallomásukat. Egyetlen esetben fordult elő, hogy valakit túl sokat merítettek a jeges víz alá, de az ő hat vallatójának bíróság előtt kellett felelnie.

És hogy miért terjed el ez a törvényen- és hatóságokon kívüli vallatás?

Rovatok