Index Vakbarát Hírportál

Új mesterséges szigetet épít Dubaj

2015. május 3., vasárnap 09:58

Elkezdődött Dubaj partjainál az új mesterséges sziget, Bluewaters Island építése, az első fázisban a szigetre vezető, 1400 méter hosszú híd készül el. Ez sem olcsó mulatság, 130 millió dollárba kerül (35 milliárd forint), de eltörpül a sziget teljes, 1,6 milliárd dolláros (434 milliárd forint) költsége. És ebben még nincs benne az első számú leendő turistalátványosság, az egymagában egymilliárd dollárba kerülő Dubai Eye szuper-óriáskerék ára. Ez a maga 210 méteres magasságával a világ legnagyobb óriáskereke lesz. A projekt finanszírozója egyébként a dubaji állam.

Bluewaters Islanden, vagyis Kékvíz-szigeten lesz még egy ötcsillagos luxushotel, plázák és szórakozóhelyek. A tervek szerint 2018 elejére készül el, és évi 3 millió turistát vonzó látványosság lesz. Az építkezés kezdetét eredetileg 2013-ra tervezték, de ez különféle pénzügyi és technikai okok miatt csúszott két évet. Jelenleg a legnagyobb akadálynak az tűnik a projekt előtt, hogy egy brit bevásárlóközpont-lánc már levédette a Bluewater nevet, és most jogi háborúskodásba kezdtek azért, hogy a dubajiak ennek a többes számba tett verzióját se használhassák - legalábbis nem ingyen.

Rovatok