Index Vakbarát Hírportál

Legyőzték az ebolát

2015. május 6., szerda 06:40

Tavaly június óta először Sierra Leonéban és Guineában is egy számjegyűre csökkent az új ebolás megbetegedések száma a múlt héten, miközben ősszel még több száz esetet regisztráltak minden héten – idézi az MTI az ENSZ ebolaügyi koordinátorának kedd esti nyilatkozatát.

David Nabarro Dakarban azt is bejelentette, hogy az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint meredeken csökkent a vírus okozta halálesetek száma is. Mindezek alapján David Nabarro bizakodónak tűnt azzal kapcsolatban, hogy belátható közelségbe került a járvány vége.

A mostani ebolajárvány 2013 decemberében tört ki Guinea déli részén. Azóta a WHO szerint mintegy 11 ezren haltak bele a betegségbe Nyugat-Afrikában, és több mint 26 ezren fertőződtek meg. 

Üröm az örömben, hogy az ebola elleni harc annyi erőforrást vont el az érintett országok egészségügyétől, hogy leállt a kanyaró elleni vakcina beadása, emiatt most kanyarójárvány fenyeget, ami még az ebolánál is több áldozatot szedhet.

Rovatok