Index Vakbarát Hírportál

Autista volt, leszállították a repülőről

2015. május 11., hétfő 11:36 | aznap frissítve

Egy autista lánynak és szüleinek is le kellett szállniuk a repülőről az Egyesült Államokban, mivel a pilóta saját elmondása szerint „kényelmetlennek érezte” a jelenlétüket, számolt be az Independent.

Donna Beegle a 15 éves lányával utazott Houstonból Portlandbe az United Airlinesszal. Mivel az autista lány nehezen kommunikál, így anyja jelezte a személyzetnek, hogy a lánya rég nem evett. A nő elmondása szerint a lánya nyugodt volt, de tudta, hogy ha hosszabb ideig nem jut ételhez, akkor nyugtalan, dühös lesz.

A személyzet egy ideig nem akart enni adni nekik, mondván, meleg étel csak az első osztályú utasoknak jár, még akkor is, ha a család fizetett volna az extra szolgáltatásért. Miután az anya hangsúlyozta, hogy a lánya egy idő után annyira feszült lehet, hogy akár rá is támadhat valakire, mégis hozzájutottak a meleg ételhez.

Meglepetésükre azonban a gép valamivel később leszállt Salt Lake Cityben, ahol közölték a családdal, távozniuk kell, mivel a pilóta kényelmetlennek érezte, hogy velük kell utaznia.

Donna Beegle ekkor felállt, és megkérdezte az utasokat, hogy volt-e bárkinek problémája velük, de a válaszok szerint az utasok nem éreztek a pilótához hasonlóan. A nő szerint a történtek inkább az autizmustól való félelem számlájára írhatóak. A család pert fontolgat a légitársaság ellen, és szeretnék elérni, hogy a személyzet oktatást kapjon az autizmussal kapcsolatban.

A légitársaság nyilatkozata szerint „miután a személyzet mindent megtett a család kényelméért, a legjobb döntést hozta az összes többi utas biztonsága és nyugalma érdekében".

Rovatok