Index Vakbarát Hírportál

Az ENSZ keményen beszólt Indonéziának, Malajziának és Thaiföldnek

2015. május 19., kedd 13:12

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, valamint emberi jogi főbiztosának hivatala, továbbá a Nemzetközi Migrációs Szervezet felszólította Indonéziát, Malajziát és Thaiföldet, hogy

saját felségvizeiről többé ne próbáljanak visszakényszeríteni nemzetközi vizekre menekülteket szállító hajókat.

Ahogy azt már többször megírtuk, még mindig legalább négyezer rohingya és bangladesi menekült hánykolódik a tengeren, miután egyik ország sem ország sem engedi kikötni őket, attól félve, hogy akkor újabb menekültáradat indul el Mianmarból. Az indonéz és a maláj hatóságok néha vízzel, élelmiszerrel és üzemanyaggal ellátják a tákolt hajókon veszteglő menekülteket, akik közül sokan már legalább 40 napja úton vannak, de ennél többet nem tesznek értük.

Indonézia legutóbb vasárnap fordított vissza egy 300 embert szállító hajót felségvizeiről, a hajó és utasai sorsáról azóta sem tudni semmit, emlékeztet az MTI. Retno Marsudi indonéz külügyminiszter kedden azt mondta, hogy országa többet tesz, mint amennyi a kötelessége lenne az embercsempészek tengeren hányódó áldozataiért. Egyúttal azt hangoztatta, hogy a kérdést regionális és globális szinten kell kezelni.

A muszlim rohingyák az egyik leginkább elnyomott népcsoport a világon, Mianmarban és Bangladesben folyamatos üldöztetésnek vannak kitéve, nem részesülnek az alapvető állami ellátásokból, nem kapnak munkát, vagy kényszermunkára kényszerítik őket. Idén márciusban még a szavazati jogukat is elvette a mianmari kormányzat, nem meglepő tehát, hogy aki csak teheti közülük, megpróbál elmenekülni onnan. 

Az érintett országok képviselői szerdán találkoznak, hogy megoldást találjanak a problémára, Malajzia és Indonézia azt szeretné, ha a mianmari oldal tenne valamit azért, hogy meggátolja a rohingyák ilyen mértékű kivándorlását. Mianmar azonban visszautasította, hogy őt terhelné a felelősség a kialakult szituációért, és úgy döntött, nem vesz részt a találkozón, így annak eredményessége erősen kérdéses.

Rovatok