Index Vakbarát Hírportál

Egy nap után felfüggesztették Izraelben a szegregációs intézkedéseket

2015. május 20., szerda 08:51 | aznap frissítve

Az izraeli védelmi miniszter által jegyzett utazási rendet léptettek életbe Ciszjordániában kedden, melynek értelmében

elkülönítik egymástól a zsidókat és a palesztinokat a buszjáratokon.

Az MTI a Háárec nevű lapra hivatkozva azt írja, hogy a rendelet kísérletinek tekinthető, három hónapra szól. Mostantól az Izraelben dolgozó ciszjordániai palesztinoknak ugyanazon a határátkelőn kell visszautazniuk Ciszjordániába, amelyen beléptek a zsidó állam területére. Összesen négy határátkelőt használhatnak, és nem utazhatnak ugyanazokon a buszokon, mint amelyeken az izraeli telepesek utaznak. Ez egyes palesztin ingázók esetében akár két órával is megnövelheti az utazás időtartamát.

Legutóbb 2013-ban volt ilyen apartheidre emlékeztető, rövid ideig tartó intézkedés Izraelben, akkor is arra hivatkoztak, hogy így akarják megakadályozni a zsidók elleni öngyilkos merényleteket. Jogvédő szervezetek rasszistának minősítették a kormány intézkedését. A tiltakozó palesztinok két buszt is felgyújtottak emiatt.

A mostani döntés ellen is tiltakoznak az emberi jogi szervezetek, a legfelsőbb bírósághoz fordultak. De az ellenzéki balközép Cionista Tábor vezetője, Jichák Jercog is azt írta Facebook posztjában, hogy az intézkedés a palesztinok fölösleges megalázása, és tápot ad az Izrael elleni gyűlöletnek.

Frissítés: A Háárec szerda déli jelentése szerint az emberi jogi szervezetek kritikái miatt Benjamin Netanjahu és Móse Jaalon védelmi miniszter felfüggesztette a szegregációs intézkedést.

Mi az apartheid?

A faji elkülönítés az 1940-es évektől 1994-ig működött a mai Dél-afrikai Köztársaságban. Ennek érdekében külön parkokat hoztak létre a feketéknek és a fehéreknek, egyes utcákban csak fehérek járhattak, a buszokon csak meghatározott helyekre ülhettek le feketék, de voltak külön buszjáratok is a fehérek számára. A feketéknek külön útlevelet vezettek be az országon belüli mozgáshoz, és választójoguk sem volt. Az apartheid rendszere az 1990-es évek elején omlott össze, az utolsó szegregációs törvényeket Nelson Mandela semmisítette meg.

Újabb gázolásos merénylet

Szerda reggel Jeruzsálemben újabb gázolásos merénylet történt, közölte az MTI a Jehidót Ahronótra hivatkozva. Az izraeli rendőrség szerint a palesztin sofőr szándékosan el akart gázolni két rendőrt, közéjük hajtott, majd kifarolt és ismét nekik próbálta vezetni a kocsiját. A két határőr szolgálatot végző rendőr könnyebben megsebesült, a sofőrt lelőtték. A palesztinok szerint nem merénylet, hanem baleset történt. Az eset után kövekkel dobálták meg az izraeli biztonsági erőket és a kiérkező mentősöket.

Múlt héten egy ciszjordániai buszmegállóban hajtott a várakozók közé egy palesztin autós merénylő, ott négyen sebesültek meg, április 25-én pedig három rendőr sérült meg egy hasonló gázolásos akcióban.

Rovatok