Index Vakbarát Hírportál

Juncker Orbánnak: Helló, diktátor!

2015. május 22., péntek 12:47 | aznap frissítve

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker Rigában pénteken úgy köszöntette Orbán Viktort, hogy

Salut, dictateur!

- állítja az AFP a hírügynökség egy fotósára hivatkozva. Az Euronews cikke szerint az újságírók nem hallották, hogy mi volt a magyar kormányfő válasza, azt viszont látták, hogy Orbán mosolyát megőrizve rázott kezet az EB elnökével.

A tudósítás szerint Juncker láthatóan humoros kedvében volt, Alekszis Ciprasznak felajánlotta, hogy kölcsönadja neki a nyakkendőjét, miután észrevette, hogy a görög miniszterelnök elfelejtett nyakkendőt venni. A Le Soir szintén megjegyzi, hogy Juncker vicces kedvében van a pénteki uniós csúcson. 

Frissítés: Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője erre azt írta az Indexnek:

Orbán Viktor pedig "hello Grand Duke"-kal szokta köszönteni Junckert, ez így megy már évek óta.

Majd hozzáteszi: „a köszöntés után én is sok felháborodott telefonhívást és e-mailt kaptam, hogy ezt talán már mégsem kellene szó nélkül hagyni. Aki azonban ismeri Jean-Claude Juncker személyiségét - Orbán Viktornak hosszú évek óta kifejezetten jó a személyes kapcsolata vele, a jelentős politikai nézetkülönbségek ellenére -, az nagyon nem lepődik meg a gesztusain. Orbán Viktor már korábban is azt nyilatkozta, hogy Juncker nem egy hagyományos, európai "plasztikpolitikus".

(Orbán a nagyherceggel arra utalhat, hogy Juncker a titkosszolgálati botrányba belebukott Luxemburg miniszterelnöke volt.)

Juncker egyébként akkor is megviccelte Orbánt, amikor a magyar kormányfő januárban Brüsszelben látogatta meg az Európai Bizottság luxemburgi elnökét. Juncker a fotósok előtti kézfogás után nem engedte el Orbán kezét, hanem mint a kisgyereket a színfalak mögé vezette, zavarba is hozva a magyar miniszterelnököt. A két vezető között meglehetősen rázós a viszony, ami akkor csúcsosodott ki, amikor tavaly Orbán Viktor elsőként jelezte az EU tagállamainak vezetői közül az európai parlamenti választások után, hogy nem támogatja Juncker elnökké választását.

A Hír24 szúrta ki, hogy Orbán Viktor lemaradt a rigai csúcs csoportképéről. Havasi Bertalan a kormányfő sajtósa azt mondta, hogy ennek nincs különösebb oka, csak "nagy tumultus volt, későn ért a fotózás helyszínére".

A rigai csúcson az uniós tagországok a keleti partnerségi programban részt vevő országokkal - Örményországgal, Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Grúziával, Moldovával és a háborús konfliktus sújtotta Ukrajnával - tanácskoznak a kapcsolatok fejlesztéséről a lett nemzeti könyvtár épületében. Az értekezlet végén várhatóan nyilatkozatot fogadnak el, amelynek egyik sarkalatos pontja a hat partnerország területi épségének védelme lesz.

Rovatok