Index Vakbarát Hírportál

Álszentekről és korrupcióról beszélt Ferenc pápa

2015. május 24., vasárnap 12:32

Az egyház és a társadalom megújulását, bezárkózás helyett nyitottá válását sürgette Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott, a Szentlélek eljövetelét ünneplő pünkösdi szentmisén, írja az MTI. A pápa szerint a világnak bátorságra, reményre, hitre, kitartásra van szüksége Jézus tanítványai részéről.  Ferenc azt mondta: a világ

a saját érdekeit védő egoizmusba zárkózik, a merev törvényekbe, amilyen a törvény doktorainak magatartása volt, akiket Jézus álszenteknek nevezett, az emlékezet hiányába (...) a nem szolgálatként, hanem személyes érdekként megélt keresztény életbe.

Ferenc pápa a korrupcióról is beszélt, arról, hogy kompromisszum nélkül kell fellépni azzal szemben. A pünkösdi beszédben teremtett világ védelméről is volt szó: a pápa szerint kizsákmányolás helyett gondozni és őrizni kell.

A hívőkkel teli Szent Péter-bazilikában bíborosok, érsekek, püspökök koncelebráltak Ferenc pápával, mindannyian a Pünkösdkor szokásos piros színű miseruhában. Az ünnepi misén különböző nyelveken imádkoztak: arabul az egyházért, franciául a papokért, kínaiul a világot kormányzókért, maláj nyelven a bűnösökért, horvátul az üldözött keresztényekért.

Pünkösd ünnepét vörös vagy rózsás húsvétnak is nevezik olaszul, mivel egészen a múlt századig az olaszországi templomokban a pünkösdi szentmisén rózsaszirmokat hullajtottak a hívők fejére. Ez jelképezte a Szentlélek alászállását. Ezt idézték fel vasárnap a római Pantheonban, ahol a kupola nyílásából rózsaszirmok hullottak le negyvenhárom méter magasból.

Rovatok